Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT) küldött levelében, amelyet Cser Ágnes, az NGTT soros elnöke olvasott fel a tanács budapesti ülésének kezdetén pénteken.
A kormányfő kiemelte, hogy a megállapodás a számok mellett arról is szól, hogy „mi magyarok képesek vagyunk összefogni és közösen tenni hazánk jövőjéért".
Kapcsolódó
Orbán Viktor aláhúzta, hogy a munka itt nem áll meg: a kormány a jövedelmek vásárlóerejének növelését, a kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítését és a családok anyagi helyzetének javítását 2025-től további eszközökkel támogatja.
A miniszterelnök megköszönte az NGTT egyházi, civil, művészeti, munkaadói, munkavállalói és a tudományos oldala képviselőinek értékes javaslatait, és arra kérte az érintetteket, hogy a következő évben is legyenek konstruktív partnereik.
Orbán Viktor szerint csak akkor tartható a bérmegállapodás, ha mindenki többet dolgozik
Hétfőn reggel aláírták a hároméves bérmegállapodást a Karmelita kolostorban. A minimálbér jövőre 9 százalékkal emelkedik, majd 2026-tól 13, 2027-ben pedig újabb, 14 százalékos emelés jön.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek