A kormány célja az idén, hogy minél gyorsabban szétossza a vállalkozásoknak az uniós forrásokat. Ebben kiemelt szerep jut a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségnek (MGFÜ) – mondta hétfőn Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. Az eseményen az MFB és az MGFÜ között stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek.
Lóga Máté államtitkár emlékeztetett arra is, hogy hasonló megállapodás már létrejött az NGM, a KAVOSZ Zrt. és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) között, később pedig csatlakozott az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., amiből az MGFÜ alakult.
Az MFB és az MGFÜ közös közleménye szerint a megállapodás célja a hazai vállalkozások könnyű és gyors hozzáférésének biztosítása a fejlesztéspolitikai és finanszírozási eszközök széles köréhez, így az EU-forrásokhoz is. Lóga Máté hangsúlyozta, hogy a kormány számára kiemelten fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mivel ezek alkotják az ország gazdasági gerincét, és sok magyar család megélhetését biztosítják – írja az MTI.
A kormány kkv-startégiája 2030-ig rögzíti a vállalkozásfejlesztés főbb céljait, mint például a kis- és középvállalkozások termelékenységének növelését, a megfelelő finanszírozáshoz való hozzáférést és az exportképesség javítását.
Szabados Richárd, az ügynökség ügyvezetője szerint a stratégiai együttműködési megállapodás segíti a kkv-k forráshoz jutását és tanácsadását. Céljuk, hogy egyfajta vállalkozásfejlesztési ernyőszervezetként működjenek Magyarországon, és segítsék a kkv-k versenyképességét.
Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója szerint a megállapodás lehetőséget teremt a kkv-k és a nagy vállalatok számára is forráshoz jutni.
Az Európai Bizottság mostanra már 12,2 milliárd eurónyi, vagyis 4814,10 milliárd forintnyi EU-támogatást szabadított fel Magyarország számára. Ebből egyelőre a legjelentősebb tételt azt teszi ki, hogy egy 900 milliárd forint értékű GINOP Plusz pályázati programot hirdetett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg