Április 12-e fontos dátum az átalányadózók mára meglehetősen népes tábora számára, eddig kell ugyanis benyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) az adó- és járulékbevallásokat – hívja fel a figyelmet a Számlázz.hu.
2022 ősze után jelentősen nőtt a számuk, hiszen ekkor változtak meg a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályai, ekkor sok egyéni vállalkozó tért át az átalányadós adózási formára. A Számlázz.hu 700 ezres ügyfélkörének több mint 17 százaléka átalányadózó.
Adataik szerint mintegy 40 ezer vállalkozás lett 2022 októbere után átalányadózó. 2023-ban az átalányadózók 7,5 millió bizonylatot állítottak ki a fintech vállalat felületén több mint bruttó 600 milliárd forint értékben.
Közleményükben jelezték: ez a szám idén tovább nőhet.
A QUICK kutatásából kiderül, az egyéni vállalkozók nagyjából fele-fele arányban fő- és mellékállású (46,3 és 46,8 százalék) vállalkozó, 7 százalékuk pedig nyugdíjas.
Tavaly változott a bevallási kötelezettség
2023. január elsejétől változott az ’58-as (átalányadó) bevallás gyakorisága: a korábbi havi bevallást már negyedévente kell elkészíteni és benyújtani. Az ’58-as bevallás első két száma mindig az adott évet jelöli, így 2024-ben a 2458-as nyomtatvány az érvényes.
A bevallást kitöltését a www.onya.nav.gov.hu oldalon keresztül lehet megkezdeni az ügyfélkapus azonosítást követően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)