Az évente végzett amputációk számát tekintve Magyarország az európai lista élén áll. Terápia és odafigyelés nélkül a vénák állapota folyamatosan romlik, a betegség legsúlyosabb stádiumában nem gyógyuló fekélyek alakulnak ki elsősorban az alsó végtagon. Kezeletlen állapotban, a folyamat előrehaladtával a végtag amputálására lehet szükség.
Egy tizenkét országot vizsgáló nemzetközi tanulmány szerint Magyarországon a boka feletti amputációk lakosságarányos száma két-háromszorosa a nyugat-európai átlagnak.
Újabb drámai statisztika
Habár az aggasztó hazai statisztikák mögött a magyar érgyógyászati adatokat vizsgáló HUNVASCDATA kutatócsoportja szerint összetett demográfiai, epidemiológiai, gazdasági, illetve tágabb értelmű társadalmi okok tehetők felelőssé, az bizonyosan elmondható, hogy életmódbeli változtatásokkal csökkenthető az érbetegségek kockázata.
Kapcsolódó
Egészséges életmóddal, a rizikótényezők tudatos kerülésével és rendszeres szűréssel a betegség kialakulása elkerülhető, illetve korai szakaszban történő kimutatásával és megfelelő terápiával a végtagvesztés elkerülhető.
Hazánkban minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg, pedig megfelelő életmóddal, szűréssel, kezeléssel és folyamatos ellenőrzéssel jó eséllyel elkerülhető a baj.
Az artériákat, verőereket és visszereket, vénákat érintő megbetegedések előfordulása gyakori, a betegség egyik leglátványosabb tünete a visszér, hazánkban tízből négy ember küzd ezzel a betegséggel.
A visszér kezdetben csak esztétikai problémának tűnik, ugyanakkor súlyos szövődményekhez, sőt akár halálhoz is vezethet, ha nem kezelik megfelelően.
A verőereket érintő érelmeszedés a végtag vérellátását csökkenti, amely kezdetben nem jár feltétlenül látványos tünetekkel, de a szakorvosi vizsgálat során korán kimutatható.
A visszér a nők, az érelmeszesedés a férfiak betegsége
A visszér főleg a nőket érinti, kialakulásában számos rizikófaktor szerepet játszik, ezek közül kiemelendő az örökletes hajlam és a mozgásszegény életmód, a sok ülőmunka.
A nőknél a fokozottabb trombózishajlam a hormonális rendszer működésével függ össze. A női nemi hormonok egy része, valamint a hormonok arányának menopauzával, terhességgel összefüggő változása a vér összetételét olyan irányba változtatja meg, amely növeli a vérrög kialakulásának esélyét – mondta Tersztyánszky Rita, az Affidea Magyarország belgyógyász-angiológusa, járóbeteg-ellátásért felelős orvosigazgatója.
A verőérrendszert érintő érelmeszesedés pedig a férfiak körében gyakori, a kialakulás kockázatát a dohányzás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a kezeletlen magas vérnyomás, az elhízás, a testmozgás hiánya, a depresszió, az alvászavar és a túlzott alkoholfogyasztás fokozza leginkább.
A betegség lassan, sokszor észrevétlenül alakul ki. A tünetek kialakulása arra utalhat, hogy a folyamat már előrehaladott fázisban van. Az érelmeszesedés a végtagokon kívül más szervek károsítását is előidézheti, aminek következményeként szívinfarktus, stroke, illetve vesebetegség alakulhat ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok