Jean-Claude Juncker aggodalmát fejezte ki az "indokolatlan" amerikai döntés miatt, amely szerinte ellentétes a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival.
Mint rámutatott, az Egyesült Államok nem hagyott más lehetőséget, mint hogy a WTO-hoz forduljanak és importvámokat vessenek ki bizonyos amerikai árukra.
A bizottság elnöke hangsúlyozta, az Európai Uniót is súlyosan érinti az acéliparban jelentkező túlkapacitás problémája, amelynek kezelése érdekében az EU közösen szándékozott fellépni, s az elmúlt hónapokban ezért minden lehetséges szinten folyamatosan egyeztetni próbált Washingtonnal.
"Az Egyesült Államok éppen a problémák okozóinak kedvez azzal, hogy olyanokat vesz célba, akik nem felelősek a túlkapacitásokért" - fogalmazott Juncker, majd azt is leszögezte, hogy a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal összhangban fogják megvédeni az unió érdekeit.
Közleményében Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos kiemelte: ezen felül mindent meg fognak tenni, hogy megóvják az EU piacát az amerikai lépés nyomán nagy mennyiségben átirányított acéltól és alumíniumtól.
"Szomorú nap a mai a világkereskedelem számára. Mindent megtettünk azért, hogy ezt elkerüljük. (...) Az Egyesült Államok a kereskedelmi korlátozások fenyegetésével próbálta engedményekre kényszeríteni az EU-t. Mi nem így intézzük a dolgokat, és különösen nem régi partnereinkkel, barátainkkal és szövetségeseinkkel" - írta.
Malmström végezetül afelől biztosított, hogy az Európai Unió válaszintézkedései arányosak és szabályszerűek lesznek.
Donald Trump még márciusban írta alá azt az elnöki nyilatkozatot, amelynek alapján az acél és az alumínium importjára 25, illetve 10 százalékos vámot vezetnek be nemzetbiztonsági megfontolásokból. Az intézkedés hatálya alól többek között az Európai Unió is június 1-jéig ideiglenes mentességet kapott.
Az Európai Bizottság korábban jelezte: importvámokat vet ki bizonyos amerikai árukra, amennyiben az EU nem kap állandó mentességet az intézkedés hatálya alól.
Képünk forrása: AFP photo/ John THYS
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket