„Az államadósság-pálya nem azért romlik, mert nő az adósság, hanem azért, mert egyszerre magas a hiány, drága a finanszírozás és gyenge a növekedés” 

– fogalmazott az Economx megkeresésére Bod Péter Ákos, aki szerint „a következő parlamentnek nem is politikai döntéseket kell majd hoznia, hanem számtani kényszerekkel kell majd szembenéznie”. De ne szaladjunk ennyire előre!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek bő két hete elismerte, hogy nem csak nominálisan, hanem GDP-arányosan nézve is ismét nőni fog az államadósság: „ami az eredményszemléletű hiányt illeti, 2025-ben várhatóan 4,9 százalékot tett ki, míg az államadósság szintje 74,6 százalék körül alakulhatott, amelyek belesimulnak az uniós átlagba”. 

Egy ország államadóssága nem csupán egy statisztikai adat – sokkal inkább a gazdaság tartós fenntarthatóságának egyik legfontosabb indikátora. Magyarország esetében az adósság GDP-arányos rátája úgy fest, hogy az elmúlt években ismét emelkedő pályára állt: a 2024 végén még 73,5 százalék körüli szintről 2025-re várhatóan 74,6 százalékra nő, ami a korábbi csökkentés ígéretével szemben növekedést jelez.

Pedig 2010-et követően óriási adósságcsökkentésben volt a kormány: 2011-ben még 80 százalék felett állt a GDP-arányos mutató, melyet a koronavírus-járványig, 2019-ig egészen 65 százalékra sikerült letornászni. Ehhez képest – ha bejön Nagy Márton számítása – a 2025 végi adósságráta ugyanannyi lesz, mint amennyi egy évtizede volt. 

Ez a tendencia több okra vezethető vissza: 

  • egyrészt a költségvetési hiány 2025-ben kiemelkedően magas volt, több mint 5700 milliárd forintot tett ki, és jóval meghaladta a korábban kommunikált célokat is;
  • másrészt a globális makrokörnyezetben a kamatok tartósan magasabb szinten maradtak, ami növeli az adósság finanszírozásának költségeit, így az állam kamatterhei is jelentősen terhelik a büdzsét – a GDP arányában ez már bő 4 százalék körül volt;
  • ráadásul a növekedési célok is besültek – nemhogy „repülőrajt” nem volt, de a tervezett GDP-növekedésnek csak a töredéke jöhetett össze 2025-ben.

Amennyiben a költségvetésben egyre nagyobb hányadot visz el az adósságszolgálat, kevesebb forrás marad beruházásra, jóléti kiadásokra vagy strukturális reformokra – mindez pedig szűkíti a gazdaság növekedési potenciálját. Ez a dinamika az adósság „kinövése” helyett önmagában is kockázatot hordoz, különösen egy lassuló vagy alacsony növekedésű gazdaságban.

Bod Péter Ákos szerint az államadósság megítélésében kulcsszerepe van a Költségvetési Tanács legutóbbi elemzésének, amelynek készítői – ahogy fogalmazott – „nem véletlenül jutottak kemény következtetésekre”. A tanács ugyanis részben hozzáfér a részletes költségvetési adatokhoz, apparátusa van, és a számításaik abból indulnak ki, amit a kormány maga is elismer: 2025-ben a hiány a GDP mintegy 5 százaléka körül alakulhat, miközben 2026-ra is hasonló nagyságrendű deficitet jeleztek előre.

Ez pedig a közgazdász szerint azt jelenti, hogy 

a tényleges költségvetési pálya eltér attól, amit korábban a kormány kommunikált, illetve amit az Európai Uniónak hivatalosan átadott. 

A Költségvetési Tanács ezért azt is kiszámolta, hogy mekkora költségvetési kiigazításra lenne szükség 2027-ben, amennyiben a kormány valóban vissza akarna térni a vállalt pályára – ez nagyságrendileg 1700 milliárd forintos korrekciót jelentene.

Kőkemény figyelmeztetést küldött a Költségvetési Tanács: megszorítás nélkül nem úszhatja meg az ország

A Költségvetési Tanács számításai szerint 2027-ben jelentős, a GDP 1,7 százalékát elérő költségvetési kiigazításra lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország visszatérjen az uniós elvárásoknak megfelelő pályára. A testület figyelmeztet arra, hogy a mozgástér szűk, megszorítások nélkül nem tartható a vállalt költségvetési keret.

Bod Péter Ákos szerint az államadósság GDP-arányos mutatóját négy alapvető tényező alakítja: 

  • az első a kiinduló adósságráta, amely adottság, és még ebben is lehet statisztikai bizonytalanság attól függően, hogy pontosan milyen állományadatból számolnak;
  • a második az éves költségvetési egyenleg, amely már döntés kérdése – a kiadások törvényeken alapulnak, a bevételekről pedig a parlament dönt a kormány javaslata alapján;
  • a harmadik tényező a kamat, amelyet viszont nem az állam irányít – „a kamatot az élet csinálja”, vagyis a piaci finanszírozási környezet;
  • a negyedik pedig a GDP növekedése, amely a mutató nevezője, és amelynek alakulása szintén nagyrészt a gazdasági környezeten múlik.

A probléma az, hogy ezek a tényezők most egyszerre mutatnak kedvezőtlen irányba. A kiinduló adósságszint magas, az éves hiány a tervezettnél tartósan nagyobb, a kamatfizetés költséges maradt, miközben a gazdasági növekedés finoman fogalmazva elmarad a korábbi várakozásoktól. „Ha nincs egy érdemi növekedési fordulat, akkor nincs nagyon okunk azt gondolni, hogy ez a mutató magától javulna” – fogalmazott. Bod Péter Ákos külön kiemelte: 

a költségvetési politika mozgástere politikai okokból is szűkül. 

A kiadási oldalon folyamatosan jelennek meg újabb vállalások, miközben a bevételi oldalon – választási ciklus közeledtével – a kormány nem akar adót emelni. Mindez azt eredményezi, hogy a hiány bebetonozódik, és a mutatók romlása előre látható.

A kamatkiadások szintje már most is figyelmeztető. Bod Péter Ákos szerint az elmúlt években 

a kamatfizetés a GDP 4–5 százaléka körül alakult, ami nemcsak magyar összevetésben magas, hanem európai szinten is az egyik legnagyobb arány. 

A régióban – Bulgáriában, Lengyelországban, Csehországban vagy Horvátországban – lényegesen alacsonyabb finanszírozási költségek mellett tudják működtetni az államadósságukat. „Forintban, de devizában is Magyarország fizeti az egyik legnagyobb kamatfelárat” – tette hozzá.

Mikor lesz fenntarthatatlan az adósságpálya?

Arra a kérdésre, hol lehet az a pont, amikor az adósságpálya már látványosan fenntarthatatlanná válik, Bod Péter Ákos két főbb „féket” említett: 

  • az egyik a piac – ha a finanszírozás túl drága, az adósságspirál-szerű folyamattá válhat, amit a befektetők már nem finanszíroznak feltétel nélkül;
  • a másik az Európai Unió – Magyarország jelenleg is túlzottdeficit-eljárás alatt áll, igaz, a Covid után módosított szabályok szerint már nem pusztán a 3 százalékos hiánycélt nézik, hanem egy előre rögzített kiadási pályát is.

Ez utóbbi, azaz a kiadási pálya elvileg rugalmasabb, de világos keretet is ad: a tagállam és az Európai Bizottság megállapodik a kiadások ütemében, és ehhez mérik a hiány alakulását. Vannak átmeneti könnyítések – például a védelmi kiadások növelése esetén –, de a közgazdász szerint ezek nem adnak szabad kezet, az eltéréseket indokolni kell.

Bod Péter Ákos említett plusz egy féket, egy harmadikat is, mégpedig a magyar jogrendet: a stabilitási törvény ugyanis elvileg kimondja, hogy a kormány nem terjeszthet a parlament elé olyan költségvetést, amelyben az államadósság GDP-arányos mutatója a következő évben nő. „Ha ezt komolyan vesszük, akkor a mostani pálya nagyon nehezen védhető” – fogalmazott.

Az államadósság-pálya szempontjából különösen problematikus, hogy 2025-ben az adósságráta meghaladja a 2024-es szintet, és nagy eséllyel 2026-ban is magasabb lehet, mint az előző évben. A stabilitási törvény ugyan kimondja, hogy a parlament elé nem lehet olyan költségvetést terjeszteni, amelyben az államadósság GDP-arányos mutatója emelkedik, a gyakorlat azonban mást mutat. 

„A törvény azt mondja, hogy nem lehet ilyen költségvetést beterjeszteni – de azt nem mondja, hogy be is kell tartani”

– jegyezte meg ironikusan. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis az, hogy az évközi költségvetési módosítások szinte kivétel nélkül felfelé húzták a hiányt, így ez a jogi „fék” sem működött érdemben – sem 2025-ben, sem 2026-ban.

Bod Péter Ákos szerint a Költségvetési Tanács sem jogi verdiktet mondott ki, hanem elemzést tett közzé, amely azonban világosan jelzi: 

a jelenlegi pálya fenntarthatatlan. 

Úgy látja, hogy a három lehetséges fék – a piac, az uniós intézmények és a hazai jogrend – előbb-utóbb belép, akár egyszerre, akár egymást követve. Ez azt jelenti, hogy a következő parlamentnek, amikor a 2027-es költségvetést készíti, már nem lesz módja elkerülni a szembenézést: figyelembe kell venni a tényleges gazdasági növekedést, a finanszírozás reális költségeit, valamint az Európai Uniónak vállalt kiadási pályát. „Ez egy szép feladat.”

Az államadósság-pálya sérülékenységét a jelenlegi geopolitikai környezet tovább növeli. Bod Péter Ákos szerint a növekedési oldalon nincs látható fordulópont: nem azonosítható egy-két olyan tényező, amely érdemi lendületet adna a magyar gazdaságnak. Az elemzői konszenzus inkább 2–2,5 százalékos növekedési plafont jelez előre, a korábban emlegetett 4 százalékos pálya „nincs benne a gazdaság jelenlegi szerkezetében”.

A kormány várakozása egyelőre csak álom

Repülőrajt helyett óvatos számolgatás: a 2026-os magyar gazdasági növekedésről ma már szűk sávban mozognak az előrejelzések, a legtöbb intézmény 2 százalék körüli bővülést vár, miközben a kormány ennél jóval optimistább pályát rajzol. Orbán Viktor idén már nem ígért repülőrajtot, a számok pedig azt mutatják, hogy inkább egy lassú „normalizálódás” jöhet, mint látványos felpattanás.

A kamatszintnél ugyanakkor elvileg van mozgástér – itt Bod Péter Ákos az uniós források felszabadítását említette lehetséges pozitív forgatókönyvként. Ha sikerülne olcsóbb, akár nullaközeli kamatozású forrásokkal kiváltani a jelenlegi drága finanszírozást, az mérsékelhetné a kamatterheket. Jelenleg azonban a magyar államkötvények hozama a német papírokhoz képest 200–300 bázispontos felárat is mutat, ami európai összevetésben is drágának számít. 

Amennyiben a növekedés ismét elmarad a várakozásoktól – például 2 százalék alatt marad –, az Bod Péter Ákos szerint negatív jelzés a hitelminősítők számára is, ami tovább ronthatja a finanszírozási feltételeket. Ez pedig könnyen önmagát erősítő spirálba fordulhat: magasabb kamatok, nagyobb hiány, romló adósságmutatók.

Ebből pedig a közgazdász szerint az következik, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a költségvetés teljes újragondolása. 

Nem apró korrekciókról, hanem a kiadási és bevételi oldal őszinte áttekintéséről van szó. 

Felidézte, hogy 2019-ben Magyarország még az uniós 3 százalékos hiányküszöb közelében volt, és akkor még „nullás költségvetésről szőtt ábrándok” is elhangzottak. Ehhez képest a 2025. decemberi hiány már önmagában meghaladta a korábbi éves értékeket is.

„Hatodik éve nincs érdemi strukturális változás a költségvetésben” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az adó- és kiadási reformokat nem lehet megúszni, és ezekről végső soron a parlamentnek kell döntést hoznia.

A „Béke” elhozza a makrogazdasági fordulatot?

A háború és a béke kérdését illetően Bod Péter Ákos óvatosan fogalmazott: önmagában a fegyveres konfliktus lezárása nem jelent automatikus gazdasági fordulatot. Nem világos ugyanis, mit értünk „béke” alatt: egy olyan világot, ahol megszűnnek a geopolitikai feszültségek és a védelmi kiadások kényszere, vagy csupán egy fegyverszünetet. A magyar gazdaság problémái szerinte részben strukturálisak, és nem oldódnak meg egyik napról a másikra.

Lehet konjunkturális javulás – például ha a nemzetközi kereskedelem élénkül, vagy a német ipar újra erőre kap –, de „a szerkezet kérdése megmarad”. 

„Ha a német autóipar újra felpörög, több motort rendelhet Győrből – de ez önmagában nem oldja meg a magyar gazdaság alapvető gondjait”

– tette hozzá az egyetemi tanár.