Július 1-jétől senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában. Havonta átlagosan 300 ezren keresik a kenyerket egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a változás – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A jelenlegi szabályok szerint ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között az idénymunka és az alkalmi munka együttes időtartama egy naptári évben nem haladhatja meg a 120 napot.
A második félévtől viszont, ha a munkavállaló idénymunkára vagy alkalmi munkára több alkalommal létesít munkaviszonyt, ezek együttes időtartama egy naptári évben akkor is legfeljebb 120 nap lehet.
Eddig tehát akár az egész évet végigdolgozhatta egy munkavállaló ezekben a foglalkoztatási formákban, csak négyhavonta más-más munkáltatónál. Mostantól azonban csak az számít, hogy a munkavállaló hány napot dolgozott egyszerűsített foglalkoztatásban, munkanapjai összeadódnak, tekintet nélkül a munkáltatóra. A változás a filmipari statisztákra is vonatkozik.
A júliusi változás mellett az alkalmi munkára vonatkozó időbeli korlátozás fennmarad: ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő napig, egy hónapon belül összesen legfeljebb 15 napig, egy éven belül pedig összesen 90 napig létesíthető határozott időre szóló munkaviszony. Emellett 2025-ben érvényben marad, hogy idénymunka esetén azonos felek között az évi 120 napot nem haladhatja meg a munkanapok száma.
A NAV szerint érdemes felkészülni a változásra, még akkor is, ha idén nem kell arányosítani, vagyis a teljes évre járó kerettel, a 120 nappal lehet számolni a július 1. és december 31. közötti időszakban.
Ilyen adókedvezményekre számíthatnak a fiatal munkavállalók és az első házasok
Ezeket az új adószabályokat kell ismernie minden munkáltatónak és munkavállalónak. A részletekről ITT olvashat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát