A legtöbb delegáltat a Fidesz-KDNP jelentette be, összesen 3105-öt. Az MSZP-Párbeszéd 556-ot, a Demokratikus Koalíció 202-t, a Jobbik Magyarországért Mozgalom 84-et, a Mi Hazánk Mozgalom 23-at, az LMP kilencet, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ötöt, a Magyar Munkáspárt egyet. A nyilvántartás szerint a Momentum Mozgalom egy szavazóköri megbízottat sem jelentett be eddig - írja az MTI.
Az EP-választáson a szavazatszámláló bizottságokba - országosan 10 277 bizottságba - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a listát állító pártok. A közösen listát állító pártok közösen küldhetnek két-két tagot a bizottságba.
Ha a pártok delegálnak tagot a választási szervekbe, saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, és részt vehetnek az esetleges vitás kérdések eldöntésében. Az EP-választás hivatalos eredményét a szavazatszámláló bizottságok által kiállított jegyzőkönyvek alapján állapítja meg az NVB. Így a választáson induló valamennyi párt a delegáltjain keresztül közvetlenül követheti az eredmény megállapítását.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre