Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben, több – inkább jogtechnikai, jogalkalmazást segítő – módosítás lép hatályba az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) és az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényben (Air). 

A 2025-ös évközi adóváltozások számos területen érintik a vállalkozásokat, különösen az adminisztratív kötelezettségek, az ellenőrzési határidők és a szankciórendszer tekintetében. Bár sok módosítás elsősorban technikai jellegű, ezek gyakorlati hatása nem elhanyagolható, különösen a cégvezetők és a pénzügyi-számviteli szakemberek számára. Érdemes tehát időben felkészülni az új szabályokra, hogy elkerülhetők legyenek a bírságok, és a vállalkozások továbbra is megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak

– hívja fel a figyelmet Juhász Péter, a HÍD Consulting adószakértője.

Változás az adótitkoknál 

Egy cég adótitoknak minősülő adatait (így az adótartozásra vonatkozó információkat) főszabály szerint csak a cég törvényes képviselője, a vezető tisztségviselő (általa meghatalmazott személyek) ismerhetik meg. Ugyanakkor számos esetben a tulajdonosoknak is jogos érdeke fűződhet ezen információk megismeréséhez –olvasható a HÍD Consulting összefoglalójában.

Újdonság, hogy a gazdasági társaságok nem vezető tisztségviselő tagjai és részvényesei is jogosulttá válnak az adótitoknak minősülő tartozás összegének megismerésére, amennyiben céljuk a cég adótartozásának kiegyenlítése a további működés biztosítása érdekében. Ez a lehetőség (praktikus okokból) nem vonatkozik a nyilvánosan működő részvénytársaságokra.

Szintén praktikus lehet az adótitokhoz kapcsolódó rendelkezéseknek az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényre (Efo. tv.) vonatkozó módosítása.

Amivel lehetővé válik, hogy a munkaviszony elektronikus bejelentésére szolgáló alkalmazással történő bejelentésekor a bejelentőt is tájékoztassák arról, hogy a bejelentendő személy az Efo. tv. szerinti munkaviszonyokra vonatkozó időtartamkorlátra tekintettel foglalkoztatható-e még egyszerűsített foglalkoztatás keretében. 

Így mentesülhetnek a szankciók alól

A be nem jelentett foglalkoztatott miatt kiszabott mulasztási bírság alól bizonyos esetekben mentesülhet az adózó, amennyiben korábban megfelelő bevallást nyújtott be. Ez a kedvezmény már az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyokra is ki fog terjedni. A módosítás értelmében a NAV nem szab ki a be nem jelentett egyszerűsített foglalkoztatott miatt mulasztási bírságot, ha az adózó

  • az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő bevallási és adófizetési kötelezettségét határidőben és az ellenőrzés megkezdéséig teljesítette, és
  • az ellenőrzés megállapításairól szóló jegyzőkönyvre tehető észrevétel benyújtására előírt határidőn belül, a foglalkoztatottra vonatkozóan biztosítotti bejelentést teljesítette.

Az adózó évente egyszer kérheti, hogy lekerüljön a be nem jelentett foglalkoztatottakat  tartalmazó közzétételi listáról, ha legfeljebb 5 munkavállalót nem jelentett be, és a bírságot időben megfizette. A közzétételt kiváltó bírság tízszerese a mulasztási bírságnak.

Bírságok és a határidők 

Az adóellenőrzést érintő legfontosabb változás, hogy olyan láncolatos ügyletek esetében, amelyek több adózót is érintenek, az ellenőrzési határidők jelentősen hosszabbodnak, annak érdekében, hogy az ilyen ellenőrzések során megalapozott megállapításokat tehessen az adóhatóság. A határidőkre és azok meghosszabbítására vonatkozó szabályok változásával a megbízható adózók esetében maximum 365, más adózóoknál 540 napra nyúlhat az adóellenőrzés.

Egyes adminisztratív kötelezettségek felhívás ellenére történő elmulasztása esetén a kiszabható bírság maximuma 200 ezer forintra nő nem természetes személyeknél. A NAV jogosult lesz üzletlezárást elrendelni az online pénztárgépek szabálytalan használata esetén is. Újdonság, hogy az üzletlezárással kapcsolatos fellebbezésnek halasztó hatálya lesz a lezárás végrehajtására.

A helyszíni ellenőrzések során a jövőben elektronikus jegyzőkönyv készíthető, amelyet a
jelen lévő személy minősített elektronikus aláírással vagy – ennek hiányában – biometrikus
kézi aláírással hitelesíthet.

Édeskeveset érnek már a jelszavak, ez lehet a megoldás a hekkerek ellen

Magyarországon évente 20–50 ezren válhatnak közvetlen adathalász-támadás áldozatává. Kiberbiztonsági szakértők szerint ez nem is csoda: meghaladta az élet a hagyományos, jelszavakon alapuló védelmet. Azt is elmondják, mit kellene tenni helyette. Bővebben >>>