Olyan sokszor hallhattuk, olvashattuk, hogy szinte közhelyszámba megy: a fejlett jóléti társadalmak két jól elkülöníthető csoportját alkotják a digitális bennszülöttek, akik jellemzően 1996 után, már a digitális forradalomba születtek bele. Illetve ott vannak az idősebb, digitális bevándorlók, akiknek nem jön készségszinten az okoseszközök használata. Ön azonban az AI Summit 2025 Budapest konferencián tartott előadásában abból indul ki, hogy ez a két kategória meglehetősen félrevezető keretet ad a gondolkodásunknak. Miért?
Aczél Petra: Azért, mert a két kifejezés, hogy digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók, azt sugallják: akik „okostelefonnal a kézben” jöttek világra, pusztán csak ezért jobban értik a 2.0-ás, internetes világot és a hozzá kapcsolódó modern technológiai eszközök használatát. Holott ez koránt sincs így. Már csak azért sem, mert amibe beleszületünk, gyakran azt vesszük magától értetődőnek, természetesnek.
Ugyanakkor nem egyszer, aki csupán megérkezik valahová, ő éppen ezért jóval tudatosabban áll ahhoz, ami körülveszi: sokkal kíváncsibb, jobban figyel, többet kérdez, stb. A Covid idején ez élesen meg is mutatkozott, amikor a digitálisan rendkívül professzionálisnak hitt fiatalabb generációk tagjai közül bizony sokan elakadtak, nagyon nem találták a helyüket a home schooling, az otthoni digitális tanulás és munkavégzés világában.
Aczél Petra: az egyetemisták kedvenc professzora
Aczél Petra kommunikációkutató, egyetemi tanár, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte egyetemi, később doktori tanulmányait, majd ugyanitt habilitált. 1995 óta dolgozik a hazai felsőoktatásban: oktatója volt többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, és vendégprofesszora a University of Richmondnak.Kutatási területei többek között a verbális és vizuális retorika, a közéleti-meggyőző kommunikáció és az újmédia-kommunikáció és a jövőkészségek. Ezeken a területeken összesen több mint 200 magyar és angol nyelvű tudományos-szakmai publikációt jegyez. Eddig hat témavezetettje szerzett doktori fokozatot, PhD szupervízori tevékenysége folyamatos.Többek között a Kutatási Kiválósági Tanács tagja, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője, A LIBRI Támogatási Bizottságának elnöke, az MTVA Montágh Testületének elnöke, A Future Potentials Observatory projektvezetője.
2023-ban a Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért Életműdíját, 2019-ben a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését, 2017-ben a European Award for Excellence in Teaching in the Social Sciences and Humanities (CEU) elismerését, 2015-ben a Kenneth Rice Díjat (BCE), 2006-ban a Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sebők Tamás-díját nyerte el. Két alkalommal is őt választották a tanév legjobb tanárának a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Ezek után mi a helyzet a mesterséges intelligenciával? Ha nem generációs alapon közelítünk, akkor hogyan lehet, hogyan érdemes különbséget tenni a felhasználók között?
A.P.: Itt leginkább egy intellektuális kasztrendszerről beszélhetünk globálisan, amelynek az egyik végletét azok alkotják, akik a mesterséges intelligenciával egyáltalán nem találkoznak. A másik végén pedig ott vannak azok, akik stratégiailag befolyásolják az elterjedését. Köztük pedig a használók, a programozók és a reflektálók csoportjai sorjáznak.
A mesterséges intelligencia szempontjából hiába számítunk mindannyian bennszülöttnek, a nemzetközi és a hazai felmérések is azt mutatják, hogy a használók közel 90 százalékasemmilyen képzést nem kapott és kap az eszköz működésével kapcsolatban. Gondoljunk bele, ehhez képest, a kockázatot rejtő használati tárgyainkhoz már kiskorunkban szigorú vezetést kapunk: mire jó a kés, a villa, hogyan kell és szabad a gyufát használni. Ennél a példánál maradva, a mesterséges intelligencia ma egy olyan villa, amit talán nem a hússzeletbe, hanem a saját hátunkba szúrunk bele.
Vagyis a mesterséges intelligenciával kapcsolatban gyakorlatilag jelenleg is a sötétben tapogatózunk, és tulajdonképpen azt sem tudjuk, mire való?
A.P.: Ezt egy másik metaforával élve úgy fogalmaznám meg, hogy mohón eszünk valamit, amiről nem tudjuk, hogy miből főtt, illetve táplál-e vagy sorvaszt. A tudatosan alkalmazott, mögélátó kíváncsiság és a szükséges készségek hiányában vagyunk a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Jelenleg ugyanis nem tudjuk jól beazonosítani, mitől tudja valaki eléggé, vagy kevésbé hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát.
Egy darabig az volt az elképzelés, hogy a promptolás a kulcs, ami szintén igencsak félrevezető, mert a promptolás, vagyis kérés, aktivizálás, segítségül hívás (majd köszönetmondás), csupán egy barátságosabb, jobban hangzó kifejezés a command-ra, vagyis a parancsra, ahogyan eleinte neveztük ezt az emberi akciót. Azt pedig programozóknak tanították. Ráadásul ma már sokak szerint a promptolás nem tanítható, intuitív.
Ezzel lényegében azt állítja, hogy miközben használni próbáljuk, azt sem tudjuk, mi fán terem a mesterséges intelligencia?
A.P.: Igen, valójában sodródunk az árral. Alapvetően ott kezdődik a dolog, hogy eleve nem tudjuk: mi az, hogy mesterséges intelligencia. Illetve a legtöbbször azzal sem vagyunk tisztában, hogy az adott eszközt kik és mivel tanítják, milyen érdekből és körnek fejlesztik, továbbá azt sem látjuk pontosan, hogy mire a legalkalmasabb: mi, hétköznapi emberek nem vagyunk tisztában a nagy nyelvi modellek mechanizmusaival. De miért is lennénk?!
Eddig nem erre a tudásra volt a legnagyobb szükségünk. Közben viszont előbb tanítjuk, minthogy mi fejlődnénk, és magabiztosan, alakítóként vennénk részt az ökoszisztémájában. Ezzel az ösztönösnek tűnő, kimaradástól tartó buzgóságunkkal tulajdonképpen a mesterséges intelligenciának teszünk szívességet.
Ezek után mit javasol? Mi a helyes hozzáállás a mesterséges intelligencia használatához?
A.P.: Az AI Summit konferencián tartott előadásomon többek között pont azt szeretném bemutatni, hogy mely kulcskészségekre van szükség a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban. Az egyik, hogy ne kérdezzünk tőle, hanem kérdezni tanuljunk a mesterséges intelligenciától. A másik, hogy legyünk mentálisan egészségtudatosak a kinyert információk „E” összetevőivel kapcsolatban. Az agyunk is lehet tápanyag-érzékeny. A harmadik pedig, hogy folyamatosan tájékozódnunk kell az AI-ról magáról, arról, hogy pontosan mivel is van dolgunk.
Annyit még elárulok: az inkább provokatívnak, mintsem mindentudónak szánt előadás egyik fontos üzenete az lesz, hogy a mesterséges intelligencia kérdése és szervezeti felhasználásának sorsa nem elsősorban technológiai, hanem víziókon alapuló, vezetői döntés. Azt látjuk, hogy a munkahelyeken az emberek legalább 70 százaléka használja a mesterséges intelligenciát, külföldön és itthon egyaránt, a vezetők 80 százalékának pedig meggyőződése, hogy a mesterséges intelligencia a szervezet jövőjének meghatározó része lesz.
Ehhez képest a hazai és a nemzetközi színtéren is, a vállalatok legfeljebb 10-13 százalékában zajlik bármiféle mesterséges intelligencia képzés, ami lássuk be: hatalmas szakadék. És akkor fel sem tettük még az újabb kérdést, hogy ilyenkor ki képezhet kit?