Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy december hetedikével indult meg a múlt hónapban első fokon már fizetésképtelennek minősített társaság felszámolási eljárása.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A társaság kijelölt felszámolója - akárcsak a másik cég esetében - a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft., és a felszámolóbiztos személye is megegyezik.
A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Korábbi hírek szerint napokon belül megkapja felmondólevelét a társaság mintegy 190 dolgozója. A többi 21 ember a felszámolás ideje alatt is ellát feladatokat.
A gyárat működtető másik cég, a Kapuvári Bacon Kft., november végén jelentette be, hogy mind a nyolcvan alkalmazottját elbocsátja.
Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. felszámolóbiztosa a múlt keddi hitelezői tájékoztató után az MTI-nek azt mondta: legfeljebb a dolgozók járandósága, a felszámolással kapcsolatos költségek, a köztartozások és a biztosított követelések kifizetésére lát esélyt. Ezek kifizetésére is akkor van esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Megjegyezte, hogy ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván.
Jelezte: a határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. Ezek közül hét igény áll még egyeztetés alatt, mintegy másfél milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős, másfél milliárdos adóhatósági bírság.
Az állam megmenti a munkahelyeket
Lázár János a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn - miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével - bejelentette: a kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét.Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól