A közlemény szerint ha az Országgyűlés megszavazza az adócsomagot, akkor az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható lesz.
Így azok a házaspárok, akiknek tavaly gyermeke született, a 2015-ös szja-bevallásukat egy egyszerű önellenőrzéssel módosíthatják. A nyomtatvány beérkezésétől számított 30 napon belül már meg is kapják a havi 5 ezer forintos "állami nászajándékot".
Az adócsomag elfogadásával a kedvezmény a boldogító igen kimondását követő hónaptól 24 hónapig érvényesíthető - még akkor is, ha az esküvőt követően a feleség egyben kismamává is válik. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát köti.
Az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben majd 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami nászajándékot, amellyel összességében 500 millió forintot spóroltak. A KSH nyilvántartása alapján tavaly 46 ezer házasságot kötöttek, vagyis a tavaly kötött frigyek kevesebb mint felében vették csak igénybe a kedvezményt.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát