Németh Szilárdot a Fővárosi Törvényszéken hallgatták meg egy, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiához kapcsolódó, 534 millió forintos kártérítési perben, amelyet a Csepeli Birkózó Club indított. A csapat Facebook-oldalán idézte a bíróságon elhangzottakat, ahol Németh Szilárd semmire sem emlékezett.
„A politikus nem tudja, hogy 2015-ben mi történt az önkormányzatban a Csepeli Birkózó Club pénzeivel, ugyanis akkor már nem volt önkormányzati képviselő - állította a KIMBA-per tárgyalásán. A politikus másra se nagyon emlékszik - derül ki a vallomás során.
- Most is az vagyok, jelenleg. Vagy már leszedtek? Nem tudom - felelte Németh arra, hogy ő a birkózó szövetség elnöke” – áll a bejegyzésben.
Németh Szilárdot 2024-ben öt évre ismételten megválasztották a Magyar Birkózók Szövetségének elnökévé. A szervezet élére még 2015-ben került, amikor Hegedüs Csabát váltotta ezen a poszton.
Az ügy hátterében egyébként egy csepeli sportegyesület és az akadémia közötti pénzügyi vita áll, amely évek óta húzódik, és politikai feszültségeket is kiváltott a kerületben.
A klub a forrásokat átengedte az akadémiának, mert arra számított, hogy a létesítményt edzésekre használhatja, a beszámolók szerint azonban olyan mértékű bérleti díjat kértek tőlük, amelyet nem tudtak kifizetni – emlékeztet az Index.
A klub ezért a 400 millió forintos támogatás összegét, valamint további 134 millió forint kártérítést követel vissza. A KIMBA körüli vita szerepet játszott a csepeli Fideszen belüli konfliktusban, különösen Németh Szilárd és a kerületet vezető Borbély Lénárd között kialakult ellentétben.
