Kamatdöntő ülést tartott kedden a Magyar Nemzeti Bank, ahogy arról beszámoltunk, az irányadó ráta 6,25 százalék maradt. A döntés után megjelent a jegybank közleménye, illetve sajtótájékoztatón értékelt Varga Mihály elnök.
A kamattartás mögött az alábbiak húzódtak meg:
- A geopolitikai feszültségek kedvezőtlenül hatnak a globális inflációs és növekedési kilátásokra. A világpiaci olajárak és az európai gázárak magasabbak az iráni konfliktus előtti szintekhez képest.
- Pozitívum viszont, hogy a hazai eszközök kockázati felára az országgyűlési választások után mérséklődött, ami mögött többek között az európai uniós forrásokkal és az eurobevezetéssel kapcsolatos várakozások álltak. Varga Mihály itt megjegyezte, hogy ennek tartósságáról (és inflációcsökkentő hatásáról) még meg kell győződniük.
- A meghatározó és régiós jegybankok nem változtattak a kamatkondíciókon az elmúlt hónap során.
A forint erős, de nagy a volatilitás
A forint az elmúlt időszakban erősödött, az árfolyam volatilitása az előző kamatdöntés óta mérséklődött, ugyanakkor továbbra is meghaladja az iráni háború kitörése előtti mértéket. Előretekintve meghatározó, hogy a kockázati felárakban bekövetkezett javulás fennmaradjon – szögezte le a jegybank közleménye.
Infláció: a harmadik negyedév kiugrást hoz
A jegybank kitért az infláció várható alakulására is: mint írták az idei év során a magas energiaárak begyűrűzésével folytatódik az infláció emelkedése, ugyanakkor az erősebb forint mérsékli az áremelkedés ütemét. Az infláció 2026 harmadik negyedévétől a toleranciasáv felett alakul, majd 2027 második felében tér vissza fenntarthatóan a jegybanki célra.
A sajtótájékoztató alatt az euró-forint árfolyam előbb 365 alatt stabilizálódott, majd enyhe erősödés következett.
Varga Mihály elmondta, a választás óta egy alkalommal beszélt Orbán Viktorral, de ez informális beszélgetés volt. Magyar Péterrel nem beszélt, Kármán Andrással (mint ismert) igen, sőt többször.
A jegybanki függetlenség keretei világosak, ezt nemzetközi és hazai jogszabályok garantálják – mondta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy a leendő új kormány tiszteletben tartja-e a monetáris politika függetlenségét. Az elnök szerint ha ez a függetlenség világos, azt a piac nagyra értékeli. Szóba hozta, hogy az MNB másodlagos mandátuma a kormány gazdaságpolitikájának a támogatása, erről azonban csak az új kormányprogram ismeretében lehet beszélni – fogalmazott az elnök.
Euróbevezetés: a lakosság túlzott optimizmussal áll a dologhoz
Az euróbevezetés alapvetően nem jegybanki kérdés, de ehhez a monetáris politikának ehhez majd alkalmazkodni és támogatnia kell. Varga megjegyezte, hogy szerinte sokszor indokolatlan optimizmust támaszt a lakosság az euró bevezetéséhez.
Az euróbevezetés előtti fázis, az ERM-II. árfolyamrendszer indokolná az inflációs cél felülvizsgálatát, jelezte egy kérdésre válaszolva Varga Mihály.
Érkezett kérdés a Simor ügyről is, amellyel kapcsolatban zajlik a vizsgálat, az elnök reményei szerint ez gyorsan lezárul, akár néhány napon belül.
Az elnök azt is elmondta, hogy a csökkenő országkockázati felárak megteremthetik a kamatcsökkentés feltételeit, de a mai ülésen ennek nem volt itt az ideje, főleg azért, mert a külső környezet ezt egyáltalán nem teszi lehetővé.
