Orbán Viktor reggel nyolc órakor jelentkezett Kiskundorozsmáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Elárulta, hogy mennyire komoly a helyzet, és milyen következményei lehetnek egy rossz forgatókönyvnek.
Reggel Facebook-oldalán jelentkezett be egy videóval, ahol éppen Kiskundorozsmára indultak ellenőrizni a gázvezeték magyar szakaszát. Elmondta, hogy „locsolkodni kéne menni”, azonban a szerb-magyar határ felé veszi az irányt.
Arról beszélt, hogy a helyzet rendkívül súlyos.
„Korábban az olajról volt szó, blokád alá kerültünk. Ezt máshonnan pótoljuk, de a gázvezeték az még jobban hasonlít az ütőérhez” – fogalmazott a miniszterelnök. Felidézte, hogy már korábban is zárták el a gázvezetéket, ezért is épült a Török Áramlat.
Beszélt arról is, hogy ukrán gázblokád alatt vagyunk, és ha dél felől „elvágják a köldökzsinórt”, vagyis a pótlást, akkor a magyar gazdaság megáll, és magyar családok százezrei maradnak gázellátás nélkül.
Az Infostart azt írja, hogy a miniszterelnök köszönetet mondott a szerbeknek a gyors és hatékony fellépést, hogy nagyobb baj történjen. Mint mondta, a nyomozások folyamatban vannak, a szabotázsakció föltárása zajlik.
Orbán Viktor felidézte, hogy a védelmi tanács tegnapi ülésén elrendelték a vezeték katonai védelme alá helyezését, ez már a második lépés, hiszen amikor az ukránok az olajblokádot bevezették, akkor a kormány hozott egy döntést arról, hogy minden kritikus infrastruktúrát katonai védelem alá kell helyezni, így kiskundorozsmai helyszínt is már katonák biztosítják.
Mint fogalmazott, szemlét tartottak, és megnézték a felszereltséget. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség képes arra, hogy katonai védelem alá helyezze ezt a vezetéket, szükség esetén pedig meg is védje.
Hozzátette: „Magyarország gázellátása egyelőre nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzést és a folyamatos védekezést azt teljesíteni kell!”
Orbán Viktor újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomásuk arról, hogy a gázvezeték magyar szakaszán terveztek volna robbantást. Mint fogalmazott, ha tudomásuk lett volna, azt időben megakadályozták volna.
