BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint tragikomikus, amit az alapítványi rektorok művelnek

Az ADF szerint az egyetemek alapítványi átalakítása, a közvagyon magánosítása elhibázott eljárás, amely sérti a felsőoktatás autonómiáját és érdekeit. A hét elején az Erasmus-ügy miatt 21 alapítványi egyetem rektora levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy kizárták intézményeiket több programból.

2023. március 9. csütörtök, 15:17

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) tragikomikusnak tartja a 21 alapítványi rektor próbálkozását, hogy az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat becsületbeli ügyként állítsák be – írja a Facebookon közzétett levelében az ADF. 

A hét elején derül ki, hogy 21 magyar alapítványi egyetem rektora levélben fordult az Európai
Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez, mert elfogadhatatlannak
tartják, hogy kizárták intézményeiket több programból – írta a Magyar
Nemzet.

Az ADF mindig is azt a véleményt képviselte, hogy az alapítványi átalakítás, a közvagyon magánosítása alapvetően elhibázott eljárás, amely sérti a felsőoktatás autonómiáját és érdekeit.

Szerintük a kialakult helyzet valóban rendkívül súlyosan érinti a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetközi hírnevét, de ezért egyértelműen a magyar kormány a felelős, így felszólítják a 21 rektort, hogy rajtuk kérjék számon a kialakult helyzetet, „vagy hozzák meg az egyetlen tisztességes döntést, és tiltakozásként mondjanak le, ne tetézzék tovább a szégyent, ami a magyar felsőoktatást eddigi hallgatásukkal, időnként tevőleges közreműködésükkel érte”.

Az Akadémiai Dolgozók Fórumának véleménye szerint a jelenlegi állapot és az ide vezető út az egyetemi autonómia hitvány és elkeserítő paródiája.

Az ADF szerint egyetlen szenátus, rektor vagy hallgatói önkormányzat sem mondhat le az egyetemi autonómia évszázados hagyományáról, mint ahogy egy diktatúrába süllyedt ország sem mond le arról, hogy az elnyomásból megmenekülve később újra szabad és virágzó nemzet legyen.

Ezért az Akadémiai Dolgozók Fóruma felszólítja Sótonyi Pétert, az Állatorvostudományi Egyetem rektorát, Takáts Elődöt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát, Heidrich Balázst, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektorát, Szilvássy Zoltánt, a Debreceni Egyetem rektorát, András Istvánt, a Dunaújvárosi Egyetem rektorát, Gyuricza Csabát, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorát, Fodorné Molnár Mártát, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorát, Sterbenz Tamást, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorát, Horváth Zitát, a Miskolci Egyetem rektorát, Fülöp Józsefet, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorát, Fülöp Tamást, a Neumann János Egyetem rektorát, Szabó Györgyöt, a Nyíregyházi Egyetem rektorát, Kovács Leventét, az Óbudai Egyetem rektorát, Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát, Miseta Attilát, a Pécsi Tudományegyetem rektorát, Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, Fábián Attila Gábort, a Soproni Egyetem rektorát, Rovó Lászlót, a Szegedi Tudományegyetem rektorát, Földesi Pétert, a Széchenyi István Egyetem rektorát, Rátóti Zoltánt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorát, Horváth Ágnest, a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorát, hogy a kialakult helyzetet elsősorban a valódi felelősön, a magyar kormányon kérjék számon, vagy hozzák meg az egyetlen tisztességes döntést, és tiltakozásként mondjanak le, ne tetézzék tovább a szégyent, ami a magyar felsőoktatást eddigi hallgatásukkal, időnként tevőleges közreműködésükkel érte.

Nyárig megnyílhat a brüsszeli széf

Csütörtökön az Indexnek Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta: feltörhetik a brüsszeli széfet a nyári szünet előtt. Az Erasmus+ programnál a magyar részvétel 2024 második feléig biztosítva van, bármi is történjék, küldhetünk diákokat és oktatókat, ugyanígy fogadhatjuk is őket. A miniszter szerint a zavartalan folytatás érdekében ezeket a szálakat is legkésőbb a nyári leállásig el kell varrni.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet