BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vörös zónába került Magyarország az EU járványtérképén

Magyarországon is berobbant a negyedik hullám, a régió összes országa a legsúlyosabb kockázati kategóriába esik.

2021. november 11. csütörtök, 15:26

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már csak az Észak-Dunántúli régiót jelöli narancssárgával az Európai Betegség és Járványvédelmi Központ (ECDC) heti koronavírus jelentése. Nem csak Magyarország további megyéi, hanem a régió összes országa sötétvörösben úszik a jelentés szerint, vagyis magas kockázati tényezőt jelent - írja a HVG.

Fotó: ECDC

A jelentés a következőképpen bontja színkódokra az országokat:

  • a vörös szín azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben minden nap legalább 75, ám 200-nál kevesebb új esetet észleltek, a tesztek pozitivitási aránya pedig meghaladja a 4 százalékot;
  • a sötétvörös szín pedig azt, hogy az elmúlt két hétben az adott régióban több mint 500 fertőzöttet jelentettek.

Az ECDC több térképet is kiadott, amiken az látszik, hogy Magyarországon viszonylag kevés tesztből is sok lesz pozitív, és egyre nő a százezer főre eső fertőzöttek száma is.

Fotó: ECDC

Csütörtök reggel már 8394 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak hazánkban, így összesen 931 414-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 751 ember, a gyógyultak száma 815 845-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 83 818 - írta az MTI.

Tér Diána
Tér Diána

Ez is érdekelhet