Csupán a magyarok kisebb része (29 százaléka) ért egyet azzal az elképzeléssel, hogy változzon a nyugdíjrendszer és a jövőben magasabb nyugdíjra legyen jogosult az a szülő, amely több
gyereket vállal, míg a gyermektelenekre vonatkozó nyugdíjkorhatárt pedig emeljék meg.
Ezen belül 12 százalék azzal indokolja a lépést, hogy az ha nem lépik meg ezt az átalakítást, akkor idővel bedől az egész nyugdíjrendszer, míg további 17 százalék elfogadja azt az indokot, hogy mivel a gyereknevelés valóban nagyon sokba kerül, ezzel érdemben képes segíteni a társadalom - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Az intézkedésre nemmel voksoló bő kétharmadon (71 százalék) belül az összes válaszadó 45 százaléka osztja azt a véleményt, hogy ez a lépés igazságtalan lenne, míg további 26 százalék úgy véli, hogy egy ilyen átrendezés több problémát okozna, mint amennyit esetleg megold.
Ez lenne a nagy ötlet
Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált
egyetemi docense és Kovács Erzsébet, a BCE Biztosítási Oktató és
Kutatócsoportjának tanszékvezető egyetemi tanára mutatták be
a nyugdíjkoncepciójukat a közelmúltban.
Véleményük szerint a modern
nyugdíjrendszer problémája, hogy alapvetően azt feltételezi: a
népesség növekedése folyamatosan magas, és a növekedéssel párhuzamosan
gyarapszik a nyugdíj is. Jelenleg viszont a szemmel láthatóan
csökkenő gyermekszám fokozatosan ellehetetleníti a tb-rendszer működését. Banyár szerint a modern társadalom megszüntette a
humántőke-befektetés finanszírozásának - megtérülésének - hagyományos
módszerét és nem hozott létre helyette újat. Korábban a gyermekvállalás
egy egy alacsony költségű, nagy megtérülésű befektetésnek számított, -
és a fejlődő országokban továbbra is annak számít - hiszen a gyerekek
korán elkezdtek dolgozni a családi gazdaságban, idős korban pedig
eltartották szüleiket. A modern társadalmakban ennek a fordítottja jött
létre, főként az egyre tovább tartó oktatás miatt.
A megoldás pedig egy humán tőke alapú nyugdíjrendszer lehetne,
amely a humán tőke megtérülését nem szakítja el annak
létrehozásától/létrehozójától. Ha ezt bevezetnék, akkor egy
önfinanszírozó rendszer jönne létre, ahol a végső finanszírozó maga a
felnevelt gyermek. A járulék
pedig nem befizetés, hanem kifizetés lenne.
Az új nyugdíjrendszerben mindenkinek abban az
arányban járna a nyugdíj, amilyen arányban hozzájárult a humán tőke
létrehozásához. A szakértő technikailag ezt egy pontrendszer alapján
lehetne számon tartani, amelyben minden gyermek után egy egyéni pontot
és arányos mértékű közösségi pontot osztanak szét évente. Az egyéni
pontot a szülők között, a közösségit pedig az adófizetők (benne a
szülők) között osztanák szét. Nem a járulékfizetés, hanem a
gyereknevelés után osztanák a pontokat.
Az adott évben befolyt törlesztést pedig az abban az évben nyugdíjban lévők pontjai arányában osztanák szét nyugdíjként. A gyermekteleneknek emiatt sokkal kisebb lenne a nyugdíja, de nem a nyugdíjukat csökkentenék, hanem a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt emelnék meg, hogy körülbelül ugyanakkora legyen az induló nyugdíjuk, mint az átlagos
gyermekszámúaknak. Viszont ahhoz hogy ugyanakkor mehessenek nyugdíjba, a
számukra létre kéne hozni egy olyan normál módon feltőkésített
nyugdíjpillért, ahová befizethetik a hozzájárulásukat, és a normál
nyugdíjkorhatár, valamint az emelt nyugdíjkorhatár közötti részt a saját
megtakarításukból kellene finanszírozniuk.
Ez a
megoldási módozat egyelőre a politika számára nehezen emészthető és a
nincs a napirendjén. Ám korántsem biztos, hogy a jövőben sem képezi majd
legalább a társadalmi vita tárgyát.
A mai rendszer csak sok gyerek esetén fenntartható, az enyém kevésnél is. Szemben az alternatív gyermek- és nyugdíjelképzelésekkel, nem úgy akarom megoldani a mai nyugdíjrendszer problémáját, hogy ösztönzöm a több gyermek születését, hanem úgy, hogy hozzáigazítom azt a mindenkori demográfiai realitáshoz. Persze annak, hogy kiiktatni javaslom a mai rendszerből a gyermekvállalás ellenösztönzőit, az egyik következménye az lehet, hogy valamelyest nőhet a gyermekvállalási kedv - mondta Banyár egy interjúban.
A frissen készült Pulzus-kutatásból az is kiderül, hogy a nemek közül a férfiak több fantáziát látnak az ötletben: az eredmények alapján ugyanis a férfiak 34 százaléka ért egyet a nyugdíjrendszer efféle átszabásával, igaz, 66 százalékuk nem. A nők esetében kissé más a helyzet, körükbe 25:75 százalék az arány.
Az is érdemi különbséget jelent, hogy sok férfi inkább a nyugdíjrendszer esetleges indokolják a támogató hozzáállását (17 vs. 8 százalék), míg a nők körében a legerősebb (47 vs. 44 százalék) az a vélemény, hogy egy ilyen megoldás több problémát okoz, mint amennyit megold.
A Napi.hu számára készített friss felmérés is igazolta azt a régi
tételt, miszerint ahogy valaki idősödik és közelebb kerül a
nyugdíjkorhatárhoz, úgy válik a számára mind fontosabbá a nyugdíj
kérdése. Amíg ugyanis az átalakítást támogatók aránya fiatalok (18-39 évesek) körében 27 százalék volt, addig a náluk idősebbek (40-59 évesek) körében ez 31
százalék volt. Majd azok körében akiket mindez már nem érint - vagy mert már nyugdíjasok vagy pedig hamarosan azok lesznek -, azaz a 60 év felettieknél az ötletet támogatók aránya közepes (28 százalék).
Az elutasítók táborában is érdemi eltérések láthatóak a
különböző korosztályok között. A 40 év alatti felnőttek bő fele (51 százalék) gondolja úgy, hogy egy ilyen intézkedés alapvetően igazságtalan volna, további 22 százaléka pedig azért van ellen, mert úgy véli, hogy több problémát okoz, mint amennyit megold. A magas elutasítási arány minden bizonnyal annak köszönhető, hogy egy ilyen átalakítás alapvetően ezt a korosztályt érintené érzékenyen. Ehhez képest a középkorúaknál e két vélekedés súlya "csak" 49, illetve 20 százalék - de ez így is együttesen 69 százalék, azaz meghaladja a kétharmadot. Érdekes módon az időseknél is hasonló a nemek aránya, csak az indoklás megoszlása más.
Az iskolai végzettség szerint csak kis véleménykülönbségeket talált a
Pulzus kutatása. A nyugdíj megállapításánál a gyermeket felnevelők előnyben részesítésének ötlete főleg az alapfokú
végzettségűek számára tűnik jelenleg elfogadhatónak, körökben a támogatók arányát 32 százalékra mértéke - de még ez így is azt jelenti, hogy háromból két ember nem pártolna egy ilyen új rendszert. intézkedést. A középfokú végzettségűek a támogatás a legkisebb (23
százalék), míg a diplomásoknál ez az arány 29 százalék.
Ennek megfelelően a nemmel szavazóknál az arányok fordítva alakulnak. A diplomások 71
százaléka nem támogatja az elképzelést, a túlnyomó többségük (46
százalék) egyértelműen igazságtalannak tekintene egy ilyen lépést. A középfokú végzettségűek 77 százaléka ellenzi, míg az alapfokúak körében a mutató 68 százalék.
A nyugdíjrendszer drasztikusan átalakításának ügyében érdemi különbségek mutathatóak ki a különböző településeken élők véleménye között, alapvetően az indoklásban. A
településtípus szerinti bontás alapján az az érv, miszerint meg kell lépni, különben bedől az egész nyugdíjrendszer, nem különösebben hatásos: a városokban élők 16 százaléka támogatna egy ilyen lépést, míg a községekben élők csupán 7 százaléka. A gyereknevelés magas költségigénye inkább a kisebb településeken élők számára hívószó, a fővárosiak körében ezen érv súlya csupán
13 százalék. Az ellenzők körében pedig a fő érv az igazságtalanság: összességében így látja minden második megkérdezett.
