BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy volt rendőri vezetőt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy volt rendőr alezredes ellen a Fővárosi Törvényszéken - írja az MTI.

2021. május 27. csütörtök, 11:21

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot V. László és huszonegy társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, és az ügyet a bíróság jelenleg is tárgyalja - írja az ügyészség.

A volt rendőr 2020 februárjában - azért, hogy a bíróságon folyamatban lévő fenti alapügyben a büntetőjogi felelősségre vonás alól mentesüljön - azt kérte vádlott-társától, hogy egyes bűncselekmények elkövetését vállalja magára. Ezért pedig meg nem határozott összegű, rendszeres havi juttatást ígért.

A vádlott-társ, - aki korábban a volt rendőr alezredes beosztottja volt - az ajánlatot visszautasította.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje egy év négy hónap börtönbüntetésre és kettő év közügyektől eltiltásra. A volt rendőr letartóztatásban van.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet