BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Azonnali jogvédelmet kérnek Iványi Gáborék

Azután, hogy az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményeinek adófolyószámláját mintegy 250 millió forintos összeggel megterhelte a NAV, a MET felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, és azonnali jogvédelmet kértek. A szervezet számításai szerint évi másfél milliárd forinttól estek el a kormány jogsértőnek tartott magatartása miatt.

2021. február 24. szerda, 11:21

Az adóhatóság 2018-2019-re mintegy 160 millió forintos adókülönbözetet állapított meg velünk szemben, ezen kívül megközelítőleg 90 milliós adóbírságot, késedelmi pótlékot és mulasztási bírságot is kiszabott - mondta a Népszavának Ónodi István, az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és intézményei gazdasági igazgatója.

A határozat ellen fellebbeztek, majd keresetet nyújtottak be. A perben most született elmarasztaló ítélet, amely kézbesítésének napján, február 22-én - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonnal megterhelte adófolyószámlájukat.

A gazdasági igazgató arról tájékoztatta a Népszavát, hogy az ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához, ennek keretében azonnali jogvédelmet kérnek. Az azonnali jogvédelem lényege, hogy a Kúria a határozat végrehajtását a végleges döntés meghozataláig felfüggesztheti. Ha az állam kifizetné a minket jogosan megillető összegeket, azonnal rendezni tudnánk a járulékokkal kapcsolatos elmaradást - hangsúlyozta Ónodi István.

15 per van folyamatban

A gazdasági igazgató közlése szerint mintegy tizenöt per van jelenleg is folyamatban. A perek nagy részét a Magyar Államkincstár ellen indították, mivel a kincstárnak kellene megállapítania az egyházi kiegészítő támogatás összegét. Hivatkozási alapként az Alkotmánybíróság egyik 2013-as határozata szolgál, amely kimondta, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi jogállását nem veszítette el, egyesületi átalakulása nem kényszeríthető ki. Az Alkotmánybíróság döntése elvileg mindenkire nézve kötelező, de - mivel az ágazati jogszabályok (szociális törvény, köznevelési törvény) módosítása nem történt meg - a hatóságok nem alkalmazzák ezt határozatot.

A MET az elmúlt években az egyházi státusz megvonása miatt 1 százalékos szja-felajánlásokat sem kaphatott, idén ebben az ügyben annyi változás történt, hogy az adóhivatal váratlanul visszaadta a szervezetnek az ehhez szükséges technikai számot.

Az állam nem tartozik

A Népszava emlékeztet, hogy Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára tavaly ősszel a Magyar Nemzetnek egyebek mellett azt állította, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete után az állam két részletben majdnem 2,2 milliárd forintot fizetett ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, "ezzel eleget tett az ítéletben foglaltaknak, egyetlen fillérrel sem tartozik". Egyébként is: Iványi Gábor felekezete 2010 óta összesen 22,8 milliárd forintot kapott az államtól.

Ónodi István a fenti kijelentéssel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az általuk fenntartott intézmények - iskolák, hajléktalanellátók, kórház, utcai szociális szolgálat, idősotthon - évi fenntartása 6 milliárd forintot tesz ki. Az állam 2017 januárjától az egyházi státusz megvonásával ennek mintegy felét vonta el a MET-től és részleges kártérítést sem adott. Az egyházi státusz kérdését pedig a mai napig nem rendezte az állam, ami miatt Ónodi szerint évente 1,5 milliárd forintnyi támogatástól esnek el. Ebben nincsenek benne az olyan források, amelyekhez a kizárólag egyházak részére meghirdetett pályázatokon juthatnának hozzá.

Emellett 2016-tól az egyszázalékos szja-támogatást sem kapták, úgy ahogy 2017-től a szociális és közoktatási intézmények után járó kiegészítő támogatást, a munkatársak bérkompenzációs támogatását és számos egyéb olyan támogatást sem kaptak meg, amelyet más szociális vagy közoktatási intézmények igen. Ónodi szerint csak ezekkel a kiegészítésekkel lehet nullszaldóra kihozni a költségvetésüket.

Szabó Zsuzsanna
Szabó Zsuzsanna

Ez is érdekelhet