BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Patthelyzet az SZFE-n

Hétfő este óta kordon mögött tartják a Színház- és Filmművészeti Egyetemet az intézmény hallgatói. A diákok azt ígérik, addig nem mennek haza, amíg nem teljesítik követeléseiket, erre egyelőre azonban semmilyen esély nem látszik a Vidnyánszky Attila vezette új kuratórium részéről. Vidnyánszky szerdára egyeztetésre hívta a lemondott rektorhelyettest, Upor Lászlót a hvg.hu cikke szerint.

2020. szeptember 1. kedd, 22:02

Egyelőre nem jelent meg a Vas utcában a hallgatók által várt Vidnyánszky Attila elnök és az általa vezetett kuratórium tagjai. Az SZFE új vezetését a hvg.hu is kereste, a kialakult helyzet értékelésére kérje őket, de kuratórium tagjai megértést kértek és nem kívántak nyilatkozni, Vidnyánszkyt pedig elfoglaltságai miatt nem tudták elérni a portál beszámolója szerint.

Az SZFE Hallgatói Önkormányzata az épület előtt összegyűlt újságíróknak felolvasta a követeléseiket, mely gyakorlatilag az egyetem autonómiájának garantálását, valamint az új szenátus és kuratórium lemondását követeli.

Az Alapítvány kuratóriuma pedig az MTI-nek küldött egy közleményt, melyben elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartják a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőinek lemondását.

Úgy vélik, az egyetem autonómiája nem sérült, a jogi helyzet egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és erre szólították fel az egyetem dolgozóit és hallgatóit.

Az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és - különösen a jelenlegi járványhelyzetben - a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet