BUX 133528.69 0,98 %
OTP 40880 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rabszolgatörvény: kétségbeesett eszközhöz nyúl az ellenzék

Ellenzéki frakciók parlamenti obstrukciót terveznek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt - írja az MTI.

2018. december 10. hétfő, 11:17

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Az Országgyűlés hétfőn kezdődő ülésének napirendjéhez 2800 módosító indítványt nyújtanak be, amelyekről külön-külön kell majd szavaznia a parlamentnek. Az ellenzékiek azt szeretnék elérni, hogy ne fogadják el a napirendet, amelyen szerepel a "rabszolgatörvény", azaz a munka törvénykönyve módosítására vonatkozó kormánypárti javaslat - jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője.

Ha a jogszabályt mégis elfogadja az Országgyűlés, akkor az Alkotmánybírósághoz és strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert a törvény vitája nem felelt meg a jogszabályoknak - mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezető. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese is úgy látta, hogy a parlamenti vita miatt közjogilag érvénytelen lesz a jogszabály és arról addig nem is szabadna dönteni, amíg a parlament igazságügyi bizottsága állást nem foglal a kérdésben.

Jelenleg a Munka törvénykönyve (Mt.) azt mondja, hogy naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, ami kollektív szerződés alapján 300 órára növelhető. Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf egyéni indítványként benyújtott törvényjavaslata a 250-et emelte volna általánosan 400-ra, egyúttal törölve az utalást a kollektív szerződésre.

A vállalkozásfejlesztési bizottság ezzel szemben meghagyta volna maximum 250 órát általános szabályként, és csak kollektív szerződés esetén engedett volna 300 helyett 400 túlórát.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet