BUX 133528.69 0,98 %
OTP 40880 1,82 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Feloszlatták az ORÖ botrányos foglalkoztatási szövetkezetét

Feloszlatta magát az Országos Roma Önkormányzat, korábban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos vezetése alatt álló, több mint 1,5 milliárd forintos EU-s pályázati pénz szabálytalan elköltésével gyanúsított Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet – tudta meg a RomNet.

2017. február 27. hétfő, 16:30

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Az ORÖ által még 2003-ban létrehozott szövetkezet neve alatt futott az ORÖ botrányokkal övezett, Híd a munka világába projekt, amellyel kapcsolatban a Nemzeti Adó és Vámhivatal éppen két éve folytat nyomozást jelenős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt. A hivatalos nevén \"Híd a munka világába\" Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet, elvileg azért jött létre, hogy keretet nyújtson több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású ember felzárkózására, és a szövetkezet a tagjai számára biztosítja a foglalkoztathatóság feltételeit, valamint vállalja a munkaerő-szervezéssel kapcsolatos feladatokat.

A szervezet alapító-elnöke Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztos volt, aki csak egy évvel azután mondott le pozíciójáról, hogy a program körüli 1,6 milliárdos csalásgyanú miatt a hatóságok nyomozást rendeltek el - írja a RomNet.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a "Foglalkoztatási szövetkezet - híd a munka világába" című projekt teljes támogatási összegére a kormány eredetileg 4 milliárd 995 millió forintot irányzott elő, de miután a visszaélésekre fény derült, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) belső vizsgálatot rendelt el, és megállapította szabálytalanságokat, és visszakövetelte az önkormányzat számára kifizetett 1,6 milliárd forintot, a programtól elvonta a további két és fél milliárdos támogatást. Az uniós program konzorciumvezetője az Országos Roma Önkormányzat volt, partner pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium és az azóta már megszüntetett humántárcai háttérintézmény, a Türr István Képző és Kutató Intézet. Az Emmi tájékoztatása alapján az ORÖ 2 milliárd 99 millió 88 ezer 407 forint megítélt támogatást kapott a keretösszegből, az NGM 113 millió 163 ezer 791 forintot, a TKKI pedig 308 millió 101 ezer 503 forintot.

A csalással keletkezett adósság nagyobbik részét a kormány fizette ki, de hogy miért, azzal kapcsolatban Rétvári Bence államtitkár nem adott világos választ.

A RomNet az ORÖ képviselőitől úgy értesült, hogy a fogalakoztatási szövetkezet múlt hét végén Balassagyarmaton tartott zárt ülést, ahol kimondták a szervezet jogutód nélküli feloszlatását. Az ülésen a szövetkezet vezetése vett csak részt, a több mint 700 tagság nem kapott értesítést. Arról, hogy milyen döntés született, a szövetkezeti tagok még nem kaptak írásbeli értesítést.

Az ORÖ még tavaly hozott közgyűlési határozatot arról, hogy a jelentősen túlárazva vásárolt, a foglakoztatási projekt szempontjából használhatatlan és alkalmatlan irodákat (a 260 millió forintért a budapesti Naphegy téren, a Gellérthegy utca 21. alatt lévő központi irodaházat, a gödöllői, a pécsi, a salgótarjáni és a zalaegerszegi ingatlanokat) átadják a szövetkezetnek. A lap azt írja, az ORÖ által létrehozott foglakoztatási szövetkezet az elmúlt években csak nevében működött, érdemi munkát nem végzett, és a korábbi elnökség szerint a tisztújítást is szabálytalanul hajtotta végre.

A RomNet telefonon többször is próbálta elérni Berényi László elnök-vezérigazgatót, de nem járt sikerrel.

Szabó Zsuzsanna
Szabó Zsuzsanna

Ez is érdekelhet