BUX 143889.34 1,62 %
OTP 46100 3,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Októberben is mérsékelt volt az éves infláció Németországban

Németországban mérsékelten, 0,8 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak októberben az egy évvel korábbiakhoz képest, míg az előző hónappal összevetve 0,3 százalékkal csökkentek - derült ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

2014. október 30. csütörtök, 14:53

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elemzők arra számítottak, hogy októberben 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összehasonlításban, szeptemberhez képest pedig 0,1 százalékkal csökkentek.

Az energiaárak 2,3 százalékkal csökkentek tavaly októbertől, az élelmiszerek 0,7, a szolgáltatások pedig 1,7 százalékkal drágultak.

Az éves infláció már az előző három hónapban is 0,8 százalékos volt. Havi összehasonlításban a fogyasztói árak szeptemberben és augusztusban nem változtak, míg júniusban és júliusban egyaránt 0,3 százalékkal emelkedtek.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) módszertanával számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) szeptember képest ugyancsak 0,3 százalékos csökkenést, éves összevetésben pedig 0,7 százalékos emelkedést mutatott októberben.

A végleges adatokat november 13-án teszi közzé a Destatis.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet