Justus Daniels, a Tagesspiegel szerzője az Orbán Viktor harca az IMF ellen című írásában kiemelte: a magyar kormányfő egy nemzetközi hitel ügyében \"populista ámítással\" foglalkozik, \"ahelyett, hogy megteremtené a sürgősen szükséges növekedést\". Hozzátette: Orbán Viktor a nemzetközi pénzügyi világ ellen küzdő harcosként mutatja be magát, ennek a stratégiának a sikere azonban rendkívül bizonytalan. A miniszterelnök \"már nem tudja kézben tartani az állami pénzügyeket\", de nem akar az IMF-től hitelt - írta a Tagesspiegel szerzője.
Kifejtette: Magyarország a kilencvenes években \"a térség mintaországa volt\", jelenleg pedig \"problémás eset\". Orbán elutasítja az IMF által követelt reformokat, és ameddig rendelkezésre áll a viszonylag olcsó piaci alapú hitel, addig nem érdekelt komoly tárgyalásokban, és az IMF elutasításával a lakosság körében is egyetértésre talál.
Justus Daniels hozzátette: a régió más országaiban már sikerült megteremteni a növekedés feltételeit, aminek \"egyik oka az IMF-fel fenntartott pragmatikus viszony\", és míg a térség szinte valamennyi országa növekedést mutat, \"Magyarország messze elmarad a várakozásoktól\".
Úgy vélte: a kormány és az IMF közötti tárgyalásokból \"a megtévesztések játéka\" lett, és \"Orbán megengedheti magának, hogy időhúzásra játsszon\", mert az IMF nem vonja vissza tárgyalási ajánlatát. A kormány be akarja bizonyítani, hogy az IMF nélkül is be tudja indítani a gazdaságot, és ezért még azt az árat is hajlandó megfizetni, hogy a \"gazdasági és politikai bizonytalanság miatt alig van beruházás\", és az országot a stabilitás hiánya miatt a kisebb piaci sokkok is erősen sújthatják - írta a Tagesspiegel.
