BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Orbán: A köztársasági elnök személye sérthetetlen

A kormányfő Schmitt Pál doktori címének elvétele előtt, de már a doktori tanács erre vonatkozó javaslata után nyilatkozott.

2012. március 29. csütörtök, 20:23

A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Petőfi Népének a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának csütörtöki döntését követően, de még a szenátus döntését megelőzően.

A Bács-Kiskun megyei lap online portálján, a baon.hu oldalon megjelent interjúban a kormányfő arra a kérdésre válaszolva hangsúlyozta ezt, amely azt tudakolta: szerinte le kellene-e mondania posztjáról Schmitt Pálnak. A miniszterelnök a köztársasági elnök személyének sérthetetlenségéről szólva azt is megemlítette: annak tudatában mondja, amit mond, hogy ő már a negyedik köztársasági elnökkel dolgozik együtt. Orbán Viktor Kecskeméten, a Mercedes gyár avatása előtt adott interjút a lapnak.

A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtök délelőtt döntött úgy, hogy indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását. Tulassay Tivadat, az egyetem rektora az esti órákban jelentette be a szenátus döntését, amely szerint visszavonják a köztársasági elnök 1992-ben megszerzett kisdoktori címét. Mint mondta, az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet