A kormány politikájának centrumában továbbra is a munkahelyteremtés áll, amelyben jelentős szerepet szán a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak - mondta Czomba Sándor az MTI-nek. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára
szerint leginkább az alacsony iskolai végzettségűek, a pályakezdő fiatalok és az 50 év felettiek körében kellene növelni a munkavállalók számát, de csökkenteni kell a régiós különbségeket is.
Jövőre a Munkaerő-piaci Alap 337,2 milliárd forintos keretéből passzív ellátásra - álláskeresési járadékra, segélyre - 134,8 milliárd forintot költhetnek majd áll, a többi pénzt aktív programokra szánják.
A foglalkoztatás növelésében nagy hangsúlyt kell fektetni a vállalkozói szektorra, azon belül is a kkv-kra, mivel elsősorban ezek képesek munkahelyeket teremteni az államtitkár szerint. Az állam csak az ehhez szükséges, a munkahelyek létrehozására ösztönző politikai és gazdasági környezetet tudja biztosítani - hangsúlyozta a politikus. A foglalkoztatottság növelése áll majd a Széchenyi terv keretében megjelenő pályázatok középpontjában is - tette hozzá Czomba Sándor.
A január elsején induló Nemzeti Közfoglalkoztatási Programba a rendelkezésre állási támogatás helyett bevezetett bérpótló juttatásra jogosult 270 ezer személyből körülbelül 200 ezret szeretne bevonni a kormány - emelte ki az államtitkár. Közülük 15-20 ezer embert 6-8 órában, 150 ezer munkavállalót 4 órában, mintegy 15 ezer embert pedig országos közmunkaprogramok keretében szeretnének foglalkoztatni többek között a nagy- vagy akár térségi szintű beruházásoknál. A politikus szerint jól haladnak a tárgyalások az állami nagyfoglalkoztatókkal is a közmunkaprogramokban való részvételről.
A közfoglalkoztatásra szánt 64 milliárd forinton felül képzésre 5 milliárd forint jut majd, ezt főként uniós pályázati forrásokból tervezik finanszírozni. Hosszabb távon tovább szeretnék bővíteni a közfoglalkoztatásban részt vevők körét, jövőre erről is lesznek további egyeztetések - fűzte hozzá Czomba Sándor.
Az egyszerűsített foglalkoztatás augusztus elseje óta érvényben lévő szabályait jövőre tovább finomítják, és még tavasszal, az újabb szezon indulása előtt megvizsgálják az eddigi visszajelzések, kritikák alapján azt, hogy hogyan lehet még egyszerűbbé tenni a rendszert. Az államtitkár a további feladatok között említette a rugalmas foglalkoztatás lehetőségének kiterjesztését, egyben elmondta, hogy már folyik ennek előkészítése, és szavai szerint jövőre ebben is "komoly előrelépés várható".
