A számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkereset a legalább 5 fős vállalkozásoknál 200 200 forint, a költségvetési intézményeknél 201 600 forint volt 2009-ben - derült ki a KSH jelentéséből.
Az átlagkereset a versenyszférában 4,3 százalékkal nőtt, míg a közszférában (döntően a 13-ik havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 7,9 százalékkal csökkent. Az átlagot meghaladó volt a bruttó keresetnövekedés az energiaiparban, a logisztikában és az ingatlankereskedelemben.
Az alkalmazásban állók közül tavaly is a legkevesebbet a vendéglátásban dolgozók keresték (bruttó 127 845 forintot), míg a legtöbbet a pénzügyi, biztosítási szektorban tevékenykedők (450 245 forintot).
A nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A nettó átlagbér 124 100 forint volt tavaly. A fizikai foglalkoztatásúak 91 800, a szellemi foglalkozásúak 157 700 forintot vittek haza.
A reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,2 százalékos növekedése mellett) 2,4 százalékkal maradt el az előző évitől.
A versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett, a költségvetési szférában 8,3 százalékkal csökkent a reálkereset az előző évihez viszonyítva.
Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-decemberben átlagosan 2 millió 661 ezer volt.
