A 411 millió eurós pozitívumot tükröző novemberi adat után a szakértők 4 milliárd euró feletti szufficitet várnak 2009-re. A külkereskedelem ilyen arányú többlete nemcsak a folyó fizetési mérlegadatot, de a GDP-adatot is segíthetik - derült ki körkérdésünkből.
A hazai export hatvan százaléka az eurózónába irányul, s a legfőbb felvevőpiacnak számító Németország keresletének negyedik negyedéves emelkedése a novemberi külker-adaton is nyomot hagyott. A Bayerische Landesbank szakértője a Bloombergnek nyilatkozva elmondta: a külpiaci talpraállás - amely a jelek szerint rövid távon mindenképp biztosított - segíti a hazai exportot, sőt, az import növekedéséhez is hozzájárulhatnak az export kiemelkedően magas importtartalma miatt. Kondrát Zsolt ezért 2010-ben a külker-adatok kismértékű romlását várja az év végi rekordszámokhoz képest.
Suppan Gergely szerint az export élénkülésében a külső kereslet javulása mellett a bázishatások is jelentős szerepet játszottak. A TakarékBank szakembere felhívta a figyelmet arra, hogy a 2008 novemberében összeomló külföldi kereslet hatásai is érződnek a 2009 novemberi adatban, s a mérlegadatot csak javítja, hogy az import csökkenése nem állt meg, bár jelentősen lassult.
Suppan szerint 2009 decemberére már az export növekedéséről szóló adattal szolgálhat a statisztikai hivatal a novemberi 3,1 százalékos év/éves csökkenést tükröző közlés után. A hétfőn közölt novemberi külkereskedelemi adatok a TakarékBank makroelemzője szerint megerősítik a pénzintézet várakozásait arra vonatkozóan, hogy a folyó fizetési mérleg a tavalyi év utolsó negyedét is többlettel zárhatja, s így Magyarország a 2009-es év egészére is pozitív folyó fizetési mérlegadatot produkálhat.
Barta György, a CIB Bank makroelemzője szerint kockázatot jelenthet, hogy a felvevőpiacokon az év második felére kifuthatnak a fiskális ösztönzőcsomagok, s a tavalyi második félévben megindult újrakészletezések is megtorpanhatnak. A szakember szerint a stimulusok hatásának elpárolgásával a növekedés dinamikája is lassulhat, s ez akár a 2010-es külkeradatokon is nyomot hagyhat.
Barta úgy véli, a külföldi feldolgozóipar élénkülése miatt feltámadó külső kereslet mellett a belső kereslet is élénkülhet az idén, s a nettó export jó teljesítménye miatt a GDP-adat is szebb lehet a várakozásoknál. A CIB szakértője 2010-re 3 milliárd euró feletti külkereskedelmi többletet vár. Előrejelzése szerint a következő pár hónapban (amennyiben az eurózóna gazdaságának élénkülése nem áll meg) a pozitív export-adatok mellett az import is pozitívumot mutathat.
