Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Napi Gazdaság indulását követően sokáig másról sem szóltak a híradások, mint a gazdaságot átható pénzhiányról, az adósok fizetési nehézségei is a maiak sokszorosára rúgtak. A bankok első piacgazdasági szabályozása 1991 végén született meg, ebben igyekeztek gátat szabni a pénzintézetek azon, akkoriban túlságosan is erős hajlandóságának, hogy követeléseiket tulajdonrészre váltsák - vagyis a tulajdonosi, nem pedig a hitelezői szerepkört vállalják -, hamar kiderült azonban, hogy az átalakuló Magyarországon a hitelezés nem kevésbé kockázatos, mint a tőkerészek megszerzése.
A keleti piacok összeomlása, a csődtörvény és a ma elképzelhetetlen mértékű recesszió sorra juttatta csődbe a bankok ügyfeleit. A bankok mérlegei azonban sokáig óriási nyereségeket mutattak, pedig a könyvekben ezt sokszorosan meghaladó veszteségek lapultak, a pénzügyi szabályozók ugyanis nem tették lehetővé, hogy a bankok a várható veszteségekre céltartalékot képezzenek. Mindez egyenesen vezetett a bankkonszolidációhoz. Az egykor hatalmas pénzintézetek (leginkább a Magyar Hitelbank) összezsugorodtak, mérlegfőösszegük töredékére csökkent; végül beindult a privatizációs folyamat - amelyről önmagában köteteket lehetne írni -, mégpedig 15 éve, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) részbeni eladásával.
Érdemes visszatekinteni a banki szolgáltatások alakulására is. A magyar pénzintézetek eleinte, ahogy a bankfelügyelet első elnöke, Botos Katalin fogalmazott, "fusiban" kialakított kártyát használtak, innen azonban viszonylag gyorsan jutottunk el a külföldön is elfogadott nemzetközi plasztikok elterjedéséhez, a hitelkártyák megjelenéséhez. Eleinte a folyószámla igénybevétele sem volt egyszerű: közüzemi megbízásokat szinte csak egyetlen banknál lehetett adni, attól pedig mindenki idegenkedett, hogy a munkabér számlára érkezzen. Csak úgy tudtak a piaci szereplők egy-egy nagyobb munkáltatóval szerződni, hogy bankjegykiadó automatákat helyeztek el a munkahelyek közvetlen közelében - ezeknél pedig eleinte ugyanolyan sor alakult ki, mint régebben a pénztáraknál. Akik most az ügyintézés nehézkességére panaszkodnak, nyilván elképzelni sem tudják, hogy egykor minden elkülönülten működött. Kizárólag a számlavezető fiókban, személyesen lehetett elintézni bármit is, külön kártyaszámla volt - ha valaki arra vetemedett, hogy plasztikját használja is, gondoskodni kellett a feltöltéséről. Az integrált rendszerek fontosságát elsőként igazán az OTP ismerte fel, valószínűleg többek között ennek is köszönhető, hogy nem szorult annyira vissza a piacon, mint azt korábban szinte mindenki feltételezte.
Ami pedig a termékeket illeti: a Földhitel- és Jelzálogbank Rt.-t 1997-ben a magyar pénzintézeti rendszerből hiányzó finanszírozási forma megteremtése érdekében hozták létre, ezzel született tulajdonképpen meg nálunk a jelzáloghitelezés. Ez az év más szempontból is vízválasztó volt, ekkor helyezték új alapokra a pénzügyi intézményi rendszert. Az 1991-ben kialakított, a bankokat a tőkepiactól elzáró rendszer fenntartása mellett sokan biztonsági követelményekre hivatkozva érveltek, főként az Ybl Bank összeomlása, valamint a brókerbotrányként elhíresült Lupis-ügy alapján. Mint állították: mindkettő súlyos károkat okozott, ha azonban a bankszféra és a tőkepiac között közvetlen átjárás van, a következmények katasztrofálisak lehettek volna. (Azóta tudjuk, hogy ilyesmi az angolszász modellben is bekövetkezhet, lásd a befektetési területeken tevékenykedő Lehman Brothers bedőlését, ami az amerikai bankrendszer mellett szinte az egész világot megrengette.)
Az univerzalitás irányába inkább tétova lépésekkel, semmint rohanva haladtak ezután a bankok - amihez nagyban hozzájárult az 1998-as orosz válság is -, más területeken azonban erőteljes lett a térnyerésük; akár jelképértékűnek is tekinthető a két legnagyobb lízingcég sorsa. A sokáig piacvezető WVM Lízing 1996-ban csődbe ment, hitelezői évekig harcoltak a pénzükért, a második legnagyobb társaságot, a PVL Lízinget egy nagybank, a később külföldi tulajdonba kerülő K&H vette meg.
Az önkéntes pénztári rendszert 1994-ben hozták létre; ezen a területen még érvényben van az önkormányzati elv (a kasszák elméletben a tagok tulajdonában vannak), de a legnagyobb szereplők - többnyire még nevükben is - pénzügyi intézményhez kötődnek. Utóbbi fogalom pedig nem véletlenül terjed el mindinkább: az időközben a bankokhoz képest kifejezetten csendben, szervesen fejlődő biztosítói, valamint a bankszektor egyre erőteljesebben közeledik egymáshoz, a keresztértékesítés mellett nő a kereszttulajdonlás jelentősége is.
