A köztársasági elnök - mint intézmény - úgy viszonyul az új kormányhoz, ahogy ez alkotmányosan szükséges - mondta Sólyom László. "Feltett szándékom, hogy ellátom minden alkotmányos kötelezettségemet, és ellátom azt a kötelességet is, hogy az államfő együttműködik a kormánnyal" - idézte a köztársasági elnököt az MTI. Hozzátette azonban: az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat. Sólyom László kiemelte azt is: a köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy feloszlassa a parlamentet.
