A szocialista és SZDSZ-es képviselők 16 igen szavazata mellett 12-en szavaztak nemmel és egy képviselő tartózkodott, a fideszes Selmeczi Gabriella.
Az őszinteséget, a stabilitást, az átláthatóságot, a költségvetési takarékosságot és a minőséget tekinti alapelveknek a miniszterjelölt az MTI-Ecó által idézett szavai szerint. Nagy stratégiai tervekre most nincs szükség, a meglévőket kell hatékonyan végrehajtani - tette hozzá. Ellenzéki képviselők azonban hiányolták a hosszú távú stratégiai elképzeléseket.
Hónig Péter közölte azt is, hogy a minisztériumban nem tervez változtatást, amit azzal indokolt, hogy nagy költséggel és csak hosszabb távú előnyökkel járna. A hírközlésért is felelős miniszterjelölt ezen a területen a tiszta verseny feltételeit, a cégek felelősségvállalását és a fogyasztóvédelmi tevékenység javítását tartja a legfontosabbnak.
A közlekedési ágazatban a közösségi közlekedés fejlesztése áll a középpontban - mondta. Emlékeztetett arra, hogy jelentős európai uniós források állnak rendelkezésre a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztésére, amelyek felhasználásában a hatékonyság, az átláthatóság, a szigorú ellenőrzés és a minőség kapja a központi szerepet. Hónig Péter a közösségi közlekedés finanszírozásában példaként a régi európai uniós államokat említette, ahol az állam vásárolja meg a szolgáltatást, figyelembe véve, hogy az ezzel összefüggő költségvetési kiadások más területen megtérülnek. Az energiaügyek területén az ellátásbiztonság és a környezetvédelem, nevezetesen az alternatív energiaforrások kérdését nevezte a legfontosabbnak.
A bizottság elnöke, az MSZP-s Podolák György javaslatára Hónig Pétert egy hónapon belül ismét meghallgatják, amikor a szerdán feltett kérdésekre részletesen is válaszolhat.
