A NAPI GAZDASAG cikke:
Az MSZP-frakció 92 tagja által benyújtott határozati javaslat egyetlen mondatból áll: Az országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, egyben Bajnai György Gordont miniszterelnökké megválasztja (Napi, 2009. április 8.). A javaslat elfogadásához a megválasztott képviselők több mint felének az igen szavazata szükséges.
A várakozások szerint a szocialista frakció mellett a 19 tagú SZDSZ-frakcióból is 16-an igennel voksolnak Bajnaira. A Fidesz és a KDNP a kedd délelőtti elnökségi ülésen, illetve a frakcióülésen dönt arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt. Elképzelhető az is, hogy a volt MDF-frakció tagjai nem egyformán szavaznak. Bajnai hivatalosan csak ma nevezi meg kormánya tagjait, megválasztása után kezdődhet a miniszterjelöltek meghallgatása is; várhatóan összesen harminc meghallgatást tartanak ma és holnap. Az új kormány akkor alakulhat meg, ha a köztársasági elnök kinevezi a minisztereket, a tervek szerint a kormánytagok várhatóan április 20-án tehetnek esküt a parlamentben.
Az MTI értesülése szerint a szocialisták személyi kérdésekről a kedd reggeli elnökségi, majd frakcióülésen tárgyalnak Bajnaival, a jelölt még reggel ismerteti az SZDSZ képviselőcsoportjával is kormánya összetételét és a válságkezelő program részleteit. Az Index információi szerint a kormányfőnek két helyettese lesz: Kiss Péter eddigi kancelláriaminiszter a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszterként lesz a miniszterelnök első számú politikai helyettese is a kabinetben, míg a Molnár Csaba, az infrastrukturális tárca jelenlegi vezetője kerülhet a kancellária élére. A külügyi tárca élén mindenképpen változás lesz, mivel Göncz Kinga vezeti az MSZP listáját a június 7-ei európai parlamenti választásokon, a posztra Balázs Péter korábbi magyar EU-biztos az esélyes. A pénzügyminiszteri posztot várhatóan Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója tölti be. A Népszabadság információja szerint Vahl Tamás, a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke lehet a gazdasági miniszter, aki korábban az SAP Hungaryt vezette, tavaly decembere óta pedig a Nav N Go Kft. élén áll.
A mai parlamenti ülésnapon a bizalmatlansági indítvány vitáján elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon kormányfőjelölt mond beszédet egyórás időkeretben, ehhez két körben, először 20-20, majd 10-10 percben szólhatnak hozzá a frakciók. A két kört az elsőként jelentkezett független képviselő felszólalása szakítja meg. A vita végén Bajnai negyedórában reagálhat majd az elhangzottakra. Ezt követően voksolnak a honatyák a bizalmatlansági indítványról, majd az új miniszterelnök leteheti az esküt.
Bajnai Gordon, eddig csak részleteiben megismert programjához - annak kettőssége miatt - semlegesen viszonyul a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK). Egyrészt a csomag a rövid távú pénzügyi stabilizációra törekszik, ami a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen - mondta lapunknak Dirk Wölfer, a kamara kommunikációs vezetője. Másrészt azonban a hosszú távon fenntartható versenyképességhez nem járul hozzá jelenlegi formájában, mivel hiányoznak belőle a strukturális jellegű intézkedések - fogalmazott a szóvivő. A kamara álláspontja szerint a továbbiakban mindenképpen be kell illeszteni olyan rendszerbeli ösztönzőket az intézkedések közé, amelyek például a foglalkoztatás bővítésére vagy az innovációra ösztönöznek, mivel ezekkel biztosítható Magyarország versenyképessége. Wölfer szerint az állami kiadások lefaragására szükség van, és az így megtakarított pénzek csak kismértékben tudják tompítani a kereslet visszaesését. Véleménye szerint az exportpiacok fellendülése hozhatja el az újbóli növekedést.
Dávid Péter(AmCham)
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) ügyvezető igazgatója, Dávid Péter egyetért abban, hogy a jelenlegi csomag a rövid távú stabilizációt szolgálná, de ezzel egyidejűleg el kell kezdeni a hosszú távú strukturális átalakításokat is. Üdvözlendő, hogy Bajnai Gordon vette a bátorságot és hozzányúlt a sokak által kritizált állami túlköltekezés lefaragásához - emelte ki a kamara ügyvezetője. Véleménye szerint először a legfájdalmasabb intézkedéseket kell meghozni, és erre elkötelezettnek mutatkozik a kormányfőjelölt, ezért az AmCham nagy várakozásokkal tekint a program megvalósítása elé, amelynek több eleme egybeesik a céljaival. Az már csak másodlagos kérdés, hogy milyen kiadásokhoz milyen arányban hajlandók hozzányúlni. Szintén másodlagos - de nem kikerülhető - lépés a keresletélénkítés, de a költségvetés korlátai és Magyarország exporttól való erős függése miatt ezen a kormányzat nem sokat tud segíteni.
