A magyar roncsdíj-tervről terjengő hírek negatívan hatottak a gépkocsieladásokra - írja a Népszabadság. Januárban 51 százalékkal zuhantak az eladások, ez februárban mérséklődött 33 százalékra, csakhogy ezután kezdtek szállingózni a hírek az állami támogatásról, ami újra visszavetette a forgalmat. A munkaanyag kész, de a megvalósítás még nagyon messze van és több más baj is van vele - vélekedett Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke.
Az MGE nem ért egyet azzal, hogy a minisztérium a személyi jövedelemadó visszatérítésében gondolkodik - szerintük az áfa-visszatérítés jobb megoldás lenne.
A tervezet szerint a most autót vásárló a 2009-es szja bevallásban számolhatná el a 300 ezer forintnyi támogatást, mint adócsökkentő tényezőt. Csakhogy ilyen vevőt nehéz találni, ezért kéne egy azonnal érezhető támogatás. A kereskedők ekkora engedményt helyből adnak a meglévő készleteikre, így az összes kedvezmény 600 ezer forint lenne. A csereakcióban 1,6 literesnél kisebb motorú és olyan környezetbarát járművek vennének részt, melyek károsanyag-kibocsátása nem haladja meg a 140 grammot - a kínált személygépjárművek többsége megfelel a kritériumoknak. A tervek szerint a 10 évesnél idősebb autók esetén lehetne igénybe venni a támogatást, de arról még vita van, hogy mikortól számítható be a régi jármű.
A tárca a 2007 előtti tulajdonosokat favorizálná, míg az MGE javaslatában az új megvásárlásától visszamenőleg számított hat hónap szerepel. A program összességében 15-20 ezer autó eladását generálhatná - ez éves szinten 85 ezer személygépkocsit jelent, ami még így is a tavalyi forgalom fele.
