A Magyarországnak juttatott 25 milliárd dolláros segítség elegendő arra, hogy legalább az év végéig fedezze a hitel-visszafizetéseket, ezzel csökkentve az állampapírokra fizetendő kamatprémium mértékét - jelentette a Bloomberg a Standard & Poor's és a Fitch hitelminősítőkre hivatkozva.
A befektetők több mint háromszoros hozamért hajlandók csak tartani a magyar államkötvényeket a fél évvel ezelőtti szinthez képest - írta a hírügynökség, vélhetően arra utalva, hogy az állampapírok csődkockázati felára, a CDS, a szeptember végi 2 százalékról 6 százalékra emelkedett.
A Bloomberg szerint a befektetők elvárásai annak köszönhetők, hogy a gazdaság recesszióba süllyedt, a forint látványosan gyengült, illetve az S&P leminősítette az országot. A Fitch londoni igazgatója szerint, a kormány az IMF hitelnek köszönhetően vissza tudja fizetni az ez évben lejáró 4,15 milliárdos dolláros állami és 25,65 milliárdos magánszféra adósságát. Az IMF hitele hatalmas mértékben segíti az országot, hogy képes legyen visszafizetni hiteleit, még abban az esetben is, ha egyáltalán nem tudna közép- vagy hosszútávú állampapírokat értékesíteni az idén - nyilatkozta az S&P elemzője, Kai Stukenbrock. Az IMF-hitel és az EU ígért támogatásai akár 2010 közepéig is kitarthatnak - tette hozzá.
Kopits György, a költségvetési tanács elnöke március végén úgy vélte, jövőre újabb IMF- és egyéb mentőcsomagra lehet szüksége az országnak.
A Fitch elemzője szerint az ország besorolásán tovább ronthatnak, amennyiben a költségvetés nem lesz képes teljesíteni az IMF célkitűzéseit. A Fitch jelenleg BBB-re osztályozza Magyarországot, egy szinttel magasabbra mint az S&P. Korábban a hitelminősítő lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az S&P és a Moody's lépése ellenére sem gondolkodnak azon, hogy a korábbi elhatározásukat felülvizsgálják. David Helsam, a térség országainak adósminősítéséért felelős igazgatója elmondta: a hitelminősítő kivárja az új kormány megalakulását, hogy kellő rálátással bírjon a gazdasági folyamatokat befolyásolni képes politikai környezetre. A Fitch a besorolás felülvizsgálatát már az új kormány programjának, támogatottságának, és ellenzékkel való viszonyának ismeretében kezdi majd meg - közölte a szakember, aki szerint a következő időszak fizetési mérlegadatai, valamint a költségvetés állapotának alakulása is fontos információk lesznek a felülvizsgálat során.
