Nem kívánja eladni az MKB Bankot anyabankja, a BayernLB - mondta az MTI-Ecónak Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Erdei arra a Reuters-információra reagált, miszerint az Európai Bizottság nyomást gyakorol a BayernLB-re, hogy akkor hagyja jóvá a német állam 30 milliárd eurós segélycsomagját, ha a bank megszabadul a feltörekvő országokban működő lányaitól.
A BayernLB májusra készíti el Brüsszel számára a 2013-ig szóló reorganizációs programját, amelynek keretében jelentős mérlegfőösszeg- és költségcsökkentésre készül, így bezárja párizsi, milánói és szingapúri irodáját is.
Az MKB-ban ugyanakkor februárban árfolyamértéken 26,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre az anyacég, ami biztosítja, hogy a számára meghatározott növekedési pályán haladjon és tevékenysége a rossz piaci környezetben is eredményes legyen - közölte február elején a magyar pénzintézet.
Az MKB konszolidált mérlegfőösszege 2008-ban 17 százalékkal, 2,8 milliárd forintra emelkedett, az ügyfélhitelek 20,3 százalékkal, 2,3 milliárd forintra, az ügyfélbetétek pedig 1,7 százalékkal, 1,2 milliárd forintra nőttek.
