"Egyre nagyobb a sansza annak, hogy már a parlamenti választási kampány során fél szemmel azt kell keresni, hogy a következő kormány milyen forrást tud találni, hogy az ország finanszírozható legyen" - fogalmazott a volt pénzügyminiszter.
Hasonló véleményen van Szapáry György, az MNB volt alelnöke, aki szerint a világgazdaság mostani helyzetében szükség lehet egy újabb IMF-hitelmegállapodásra, valamint Bod Péter Ákos, a jegybank ex-elnöke is (az ő neve 2006-ban a Fidesz kormányfőjelöltjeként is felmerült a két választási forduló között). Bod szerint nem ördögtől való a második IMF-csomag, ha az államilag szabályozott tőkepiaci finanszírozást úgy lehet biztosítani, hogy "elmegyünk a végső hitelezőhöz, az IMF-hez".
A Népszabadság értesülése szerint a két egykori jegybanki vezető - Járai Zsigmond volt MNB-elnök és más szakértők társaságában - részt vett azon a megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor folytatott január közepén Budapesten, Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF vezérigazgatójával.
