Bokros Lajos a legismertebb az Európai Parlament-i választások legismertebb listavezető jelöltje - derül ki a Forsense által összeállított legfrissebb közvélemény-kutatásból. Az MDF első számú jelöltjét mindössze a válaszolók öt százaléka nem ismerte - írta az MTI-eco.
A volt pénzügyminiszter osztja meg ugyanakkor leginkább a választópolgárokat, és 40 pontos népszerűségi indexe a legalacsonyabb a listavezetők között. Az öt vizsgált listavezető közül a legnépszerűbb Schmitt Pál, akinek a 100 fokú skálán elért 49 pontos értéke a jelenlegi népszerűségi mutatók szintje mellett viszonylag magasnak mondható, őt követte szorosan Göncz Kinga és Szent-Iványi István.
A felmérés egyik meglepő eredménye, hogy Morvai Krisztina ismertsége nagyobb volt a megkérdezettek körében, mint a magyar politikai élet régi szereplőjének számító Szent-Iványi Istváné.
A felmérés eredményei szerint előző hónapban nőtt azoknak az aránya, akik tudják, hogy ebben az évben lesznek az EP választások Míg februárban a kérdezettek 43 százalékának volt tudomása az idei szavazásról, addig márciusban, még a Köztársasági Elnök bejelentése előtt már több mint 50 százalék volt a helyes válaszok aránya.
Mindkét nagy párt szimpatizánsai körében növekedett a korábbi hónapokhoz képest a választásokat 2009-re datálók aránya, az MSZP szavazók 64 százaléka a Fidesz szavazók 54 százaléka jelölte az idei dátumot.
A szavazáson való részvételt nagyon fontosnak tartó, pártot is választó kérdezettek között a Fidesz előnye jelentősebb, mint az összes válaszoló körében: a legnagyobb ellenzéki párt EP-listájára 74 százalék, míg az MSZP listájára 18 százalék adná a voksát.
