Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MTI megkeresésére a számot nem kívánta megerősíteni, de azt mondta: valóban szükség lesz a korábban tervezett 3,5 százalékos recessziónál nagyobb visszaeséssel számolni. Az államtitkár szerint az lenne a korrekt megoldás, ha az új kabinet az intézkedéseket követően megfontolná, hogy benyújtja a 2009-es költségvetés módosítását is. Ezt azzal indokolta, hogy célszerű lenne a lépéseket átvezetni a büdzsén.
Keller kiemelte, hogy a költségvetési törvény módosítására az államháztartási törvény szerint egyébként még nem lenne szükség. A szabályok szerint akkor kell a büdzsét módosítani, ha a három alrendszer - a költségvetés, a tb-alapok és az elkülönített pénzügyi alapok - együttes egyenlege nagyobb mértékben változik, mint az együttes kiadási összeg 2,5 százaléka. Ha ez a szám eléri az 5 százalékot, akkor kell pótköltségvetést benyújtani.
Az államtitkár emlékeztetett, a 2009-es költségvetési törvényben a három központi alrendszer hiányát érintő változásnak el kellene érnie a 346,9 milliárd forintot, ahhoz, hogy kötelező legyen a büdzsét módosítani; ha pedig ez a hiány meghaladná a 693,8 milliárd forintot akkor kellene pótköltségvetést benyújtani.
A hiánycél 2,6 százalékról 2,9 százalékra való módosítása 80 milliárd forintos eltérést jelentett, így a törvény szerint nem lenne szükség a költségvetés módosítására - közölte Keller László. A további gazdasági visszaesés 200 milliárd forintos bevételkiesést is jelenthet, de ezt a kiadások csökkentésével lehet ellensúlyozni.
