A Miskolci Egyetem Diák Irodája és a MEHASZ Kht. által szervezett egynapos rendezvényen lehetőség nyílik az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre, valamint információgyűjtésre a diplomások - köztük a frissdiplomások iránti keresletről .
Idén negyedik alkalommal, március 26-27-én várja a látogatókat a HVG állásbörze a SYMA Sport- és Rendezvényközpont C csarnokában. A válság ellenére 67 kiállítóval találkozhatnak az érdeklődők, akik több mint 1500 álláslehetőség és sok képzési ajánlat közül válogathatnak.
Az állásajánlatok mellett a személyzeti tanácsadók további álláslehetőséggel várják a látogatókat. A rendezvény kiállítóinak ajánlatai alapján 2009 tavaszán a legkeresettebb végzettségek: közgazdasági, pénzügyi, informatikai, villamos- és gépészmérnöki, műszaki menedzseri és marketing/kommunikáció. A vállalatok egyötöde kínál továbbá bölcsész, logisztikai és HR-es állásokat, csaknem ötven százalékuk pedig alsóbb éveseknek szóló pozíciókkal is várja a fiatalok jelentkezését.
Április 8-9-én rendezik a következő, immár huszonnyolcadik műegyetemi állásbörzét. Az eseményre eddig már 130 kiállító cég jelentkezett, amelyeknek több ezer állásajánlatából válogathat most is a 8-10 ezer látogató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) központi épületében. A rendezvény a műszaki végzettségen túl gazdasági, pénzügyi, informatikai, logisztikai és természettudományi végzettséget igénylő ajánlatokkal is várja a diákokat és a frissdiplomás álláskeresőket. Bár a cégek jelentkezése még nem zárult le, valószínűnek tűnik, hogy a kiállítók száma elmarad a korábbiaktól: 2008 tavaszán 198-an, ősszel pedig 168-an voltak.
A műegyetemi börzén kiállító cégek elmondása szerint jelenleg mérnöki, informatikai és egészségügyi területen érzékelhető a diplomás szakemberek hiánya és ezen a tényen a válság sem változtatott. A legkeresettebbek továbbra is a villamosmérnökök, az őszi eseményen nekik szólt a meghirdetett állások 20 százaléka, őket a gépészmérnökök (18 százalék), az informatikusok (13 százalék) és a műszaki menedzserek (10 százalék) követték.
