A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán adja közre második tájékoztatását a magyar gazdaság tavalyi negyedik negyedéves növekedési mutatójáról. A komoly meglepetést okozó előzetes adatok szerint 2008 utolsó három hónapjában 2 százalékkal zsugorodott a recesszióba került magyar gazdaság, a végső adat kapcsán kiadott Bloomberg-előrejelzés sem vár ennél rosszabbat.
Szerdán közlik a februári inflációs adatokat is a hazai statisztikai hivatalnál, erre vonatkozólag a Bloomberg konszenzusa éves összehasonlításban 2,8 százalékos, havi szinten pedig 0,6 százalékos pénzromlást jelez. Az előrejelzések szerint az előző hónapban is folytatódott a dezinflációs folyamat, annak ellenére, hogy az élelmiszerárak egy hónap alatti 2,2 százalékos gyorsulása (idényáras élelmiszerek nélkül 0,8 százalék) ebben a hónapban 2004 óta nem volt jellemző. A recessziós hatásoknak tudható be, hogy a szolgáltatások árai 0,9 százalékkal mérséklődtek januárban.
A térségben is nyilvánosságra hoznak fontos gazdasági mutatókat, egyrészt a csehek, másrészt a bolgárok is ekkor publikálják a negyedik negyedéves GDP-mutató felülvizsgált számait. Előbbi első becslése éves szinten 1 százalékos, utóbbi 3,6 százalékos gazdasági növekedést jelölt.
Romániában is szerdán közlik a februári inflációs számokat; a januári adatok alapján éves szinten 6,7 százalékos, havi összehasonlításban 1,2 százalékos volt a fogyasztói infláció üteme. Ehhez mérten lassuló pénzromlásra számítanak a Bloomberg által megkérdezett elemzők, akik szerint februárban 6,4, illetve 0,5 százalékon állhat meg az inflációs mutató.
Nyugat-Európában a berlini és a londoni statisztikai hivatal is új adatokkal áll elő szerdán. A németek a termelői árindex januári adatait közlik, míg az Egyesült Királyságban a kereskedelmi mérlegadatokat hozzák nyilvánosságra. Németországban lassulhatott a termelői árak csökkenése; a decemberi 1 százalékos árszínvonal-csökkenés után januárban már csak 0,1 százalékos termelői inflációt jósolnak az elemzők, míg éves összehasonlításban 3,4 százalékos pénzromlást várnak. A brit külker-adatra vonatkozó prognózis szerint a hiány tovább nőhet januárban a decemberi 3,611 milliárd fonthoz képest is.
Az Egyesült Államokban is közölnek újabb makroadatokat, a Bloomberg saját márciusi hangulat-felmérésének eredményét hozza nyilvánosságra, míg az Amerikai Jelzálogbankárok Egyesülete (MBA) a jelzálog-kérvények márciusi alakulásáról közölnek adatokat.
