A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt Magyarországon az esti fogyasztási csúcs, amellyel az emberek hárommillió köbméter gázt spóroltak meg - írja az MTI. A gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délután óta szünetel.
Szerbiának nincsenek gáztartalékai - egyetlen komoly tározójában 500 ezer köbméter gáz található, s ugyanannyi a napi hazai termelés, de ez az egymillió köbméter arra sem elegendő, hogy a gázellátó rendszert működésben tartsák. Szerdán a szerb állami gázellátó vállalat vezetője Budapestre érkezett, hogy Magyarországtól kérjen kölcsön gázt, de akkor azt a választ kapta, hogy Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt.
Szerbiában a központi fűtés leállása miatt sok helyen fáznak az emberek. A legtöbben, mintegy százezren Újvidéken fagyoskodnak. Szerbia második legnagyobb városának négy hőközpontja közül csak három tud gázolajjal is működni, a negyedik ellátási körzetéhez tartozó lakásokban nincs fűtés. Több orvosi rendelőt, más egészségügyi intézményt is be kellett zárni, mert a hidegben nem képesek megfelelően ellátni a betegeket.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: normális, emberiességi követelmény ilyen helyzetben segíteni, hogy karácsony napjaiban ne fázzanak az emberek Vajdaságban és Szerbiában. Mint mondta, így estére már lehet a lakásokban fűteni. A miniszterelnök azt kérte a magyaroktól, hogy szomszédként nagyvonalúan és tisztességgel támogassák a kormány döntését.
