A külkereskedelmi mérleg a januártól októberig tartó időszak folyamán gyakorlatilag egyensúlyba került; az egyenleg 44 milliárd forinttal (111 millió euróval) javult a 2007. január-októberi 29 milliárd forint (111 millió euró) passzívumhoz képest. Ezen belül októberben a kiviteli forgalom 3, a behozatal 6 százalékkal magasabb árszinten bonyolódott, mint egy évvel korábban.
Európában a német ipari termelés adatára és a kiskereskedelmi értékesítés számaira lehet érdemes odafigyelni. Előbbinél 2 százalékos visszaesést várnak, míg az utóbbinál stagnálást.
Az eurózóna kiskereskedelmi értékesítését is pénteken teszik közzé, itt a novemberi számokban 1,7 százalékos csökkenést várnak, ami valamivel kevesebb az előző 2,1 százalékos visszaesésnél.
A részvénypiacok azonban elsősorban az amerikai munkanélküliségi adatra fognak odafigyelni, a délután megjelenő számokban további romlást várnak a Bloomberg által megkérdezett elemzők. A novemberi 6,7 százalék után ugyanis decemberre már 7,0 százalékos rátával számolnak, kérdés azonban, hogy a szerdai nagyon rossz munkanélküli számok után megint lesz e negatív meglepetés.
