BUX 143278.78 -0,42 %
OTP 45770 -0,72 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Százmilliárdot várnak az új tulajdonosoktól

A költségvetés 2009-re 210 milliárd forintos bevételt irányoz elő az MNV-nek, az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) értékesítéseiből 94 milliárd forintot terveznek - mondta Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

2009. január 2. péntek, 10:14

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felfüggesztett ÚTP-program újraindításának időpontja ugyan bizonytalan, de Tátrai Miklós hangsúlyozta, hogy a cégek tőzsdei felkészítése ettől függetlenül is folyik, és, ha a kormány úgy dönt, 2009 második felében a program elindítható.

Tátrai Miklós elmondta: az MNV idei bevételei várhatóan 84 milliárd forintot tesznek ki, a költségvetésben szereplő 115 milliárd forinttal szemben. Az eltérés okaként említette, hogy a terv szerint az ingatlanértékesítési bevételek - mintegy 30 milliárd forint - túlnyomó része a kormányzati negyed projekttel összefüggésben folyt volna be. A projekt leállításának fényében azonban kiemelkedő eredménynek tartja, hogy év végéig az ingatlan portfólió racionalizálásából várhatóan 17 milliárd folyik be, és még az idei szerződéskötésekből januárban további 8-10 milliárd.

Az eltérés másik oka, hogy a kisebbségi állami részesedések értékesítési tervében szerepelt az FHB és az OTP részvényeinek eladása is, a tervet azonban az árfolyamok alakulása átírta. Az értékesítési eljárás megindult ugyan, de felfüggesztettük - mondta.

Csökkentette a bevételeket - bár nem állt mögötte gazdasági teljesítmény -, hogy nem folyt be a tervezettnek megfelelő bérleti díj a költségvetési intézményektől. A bérleti díjat a rendszer indulásakor a költségvetésből meg is kapnák az intézmények, így a rendszer egyenlege nulla, ennek ellenére a piaci alapú bérleti díj az ésszerű méretu ingatlan használatot szolgálja - hangsúlyozta.

A menetrenden azonban lassítani kellett, 2008-ban csak minimális összeg folyt be ilyen címen - mondta Tátrai Miklós. Az okok közé sorolta, hogy az egyeztetések, különösen a nem kormányzati intézményekkel elhúzódtak, illetve azt is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az ingatlanok fenntartására - bár szükséges lenne - csak korlátozottan lehet forrásokat átcsoportosítani. "Ezért abban állapodtunk meg a Pénzügyminisztériummal és a kormánnyal, hogy a rendszer 2010 január elsején lép hatályba" - ismertette Tátrai Miklós.

Az osztalékbevételek azonban túlteljesülnek - tette hozzá, de ez főként az MVM 2009-ről előrehozott osztalék befizetése miatt alakul így, 10 milliárd forint helyett 35 milliárd forint lesz.

Hangsúlyozta azt is, hogy a vagyonkataszteri munka még nem ért véget. 2008 december 31-ig megvalósul a közös adatbázisra épülő vagyonkataszter, így a rendszerben lévő adatokból lekérdezhetővé válik az MNV Zrt. kezelésébe tartozó vagyon, és meghatározható lesz annak értéke. A vagyonkataszter 2009 végén nyeri el teljes funkcionalitását. Ekkorra tetszőleges szempontok szerinti meghatározásban kimutathatóvá és dokumentumokkal alátámaszthatóvá válik a magyar állam vagyona, az adatbázis frissességét pedig a közhiteles nyilvántartó rendszerekkel a fejlesztések során kiépített kapcsolat biztosítja.

Hozzátette, hogy a feladattal az MNV - közbeszerzési eljárás keretében - az elődszervezeteinek informatikai rendszereit kialakító cégek alkotta konzorciumot bízták meg. A cél, hogy valamennyi állami tulajdonú vagyonelemről egyszerűen, naprakész információhoz lehessen jutni. A vezérigazgató szerint a vagyonkataszter számait január végén már ismertethetik a kormánnyal és az Országgyűléssel.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet