A Moneyexpert.com felmérése szerint több mint négy millió brit még mindig fizeti a 2006-os karácsonyi szezon hitelkártyás költéseit. Az előrejelzések szerint a britek 2007 decemberében 53 milliárd fontot költenek majd, ebből 11,7 milliárdot hitelkártyákkal fedeznek. A tavalyi adatok alapján a hitelkártyákkal fizetők 54 százaléka nem görgeti maga előtt az adósságokat, kevesebb mint egy hónapon belül visszafizet mindent. Újabb 9 százalék pedig 2-5 hónap között rendezi tartozását, azonban a fennmaradó hányad egy része akár több mint egy éven át is fizeti a kamatokkal növelt tartozást.
A megugró karácsony előtti költekezés természetesen Magyarországra is jellemző. A Citibank 2006. január-október átlagához viszonyítva a következő változást tapasztalta Magyarországon: novemberben a tranzakciós számok tekintetében 8 százalékos, volumenben pedig 15 százalékos volt a növekedés. Az igazi kiugrás mégis decemberben következik be. Ilyenkor a tranzakciók száma 34 százalékkal, az összértéke pedig 56 százalékkal növekszik. A Budapest Bank (BB) szerint az év utolsó két hónapjában jelentősen nő a hitelkártyák iránti kereslet is. Ezzel párhuzamosan, az ünnepek előtt, a kártyákkal történő havi költések értéke átlagosan 40 százalékkal nő az év más hónapjaihoz képest.
Népszerű hitelkártyák
A BB azt tapasztalta, hogy a hitelkártyák iránti kereslet 2007 első félévében nőtt. Ebben vélhetően nagy szerepe van a hitelkártyákhoz kapcsolódó banki kedvezményeknek is. A bank szerint az ügyfelek egyre nagyobb köre kezeli magabiztosan a kártyákat, és kialakult egy jól körülírható kör, akiknek már nem csak egy hitelkártya lapul a pénztárcában. Ennek vélhetően az az oka, hogy az ügyfelek megtanulták a kártyák használatát, és a különböző szolgáltatók által nyújtott kedvezményeket kombinálni.
A hitelkártyák okos, tudatos használatával magyarázható az is, hogy egyre inkább készpénz-helyettesítő eszközként, és nem hitelként használják azokat. Így az ügyfelek túlnyomó többsége, igazodva az év végi magasabb kiadási szokásokhoz, az év közbeni költéseihez képest többet fogja használni a hitelkártyáját is a november-decemberi időszakban. Ez azon ügyfelek esetében is igaz, akik a gazdasági megszorítások miatt kevesebbet költenek idén, hiszen ezen ügyfelek már az év során is csökkentették a kiadásaikat. Mindezek alapján az biztosan elmondható, hogy az év utolsó hónapjában 25 százalékkal - a tavalyihoz nagyon hasonlóan - fog nőni a hitelkártya-használat az év többi hónapjához képest, állítja a BB.
Az elmúlt időszakban a fogyasztási hitelek terén a hitelkártyák erőteljes térnyerése figyelhető meg, állítja a Credigen régióvezetője, Soós Gábor. Ezen termékek a fogyasztók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, mivel az áruhitelhez képest sokkal szélesebb felhasználási területet biztosítanak az ügyfelek számára, továbbá az áruhitelekkel ellentétben a hitelbírálatot is csak egyszer - a kártya igényléskor - kell elvégezni. A Credigen Bank a karácsonyi időszakban hitelkártyás ügyfelei számára incentive kampányt szervezett, melynek keretében a kártya aktiválását és használatát ajándékokkal ösztönzi.
Ugyanakkor nemcsak a hitelkártyás költések, hanem a felvett áruhitelek száma is jelentősen megnő. "Az éves áruhitel kihelyezés mintegy harmadrésze erre az időszakra koncentrálódik, 2007-ben is az elmúlt évekhez hasonló forgalomra számítunk, de a korábbi éveknél nagyobb rész koncentrálódik decemberre" - állítja Lendvai János, a Cetelem elnök-vezérigazgatója. A BB-nél úgy tapasztalták, hogy az áruhitelpiacra az átlagosnál nagyobb szezonalítás jellemző, így idén az év utolsó két hónapjában várhatóan az egész éves új volumen több mint 1/3-át realizálják. A Credigennél ugyanazt tapasztalták, mint a másik két pénzintézet: náluk is az év utolsó két hónapjára esik az egész évben felvett új áruhitelek 30 százaléka. Emellett az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Credigen Bank áruhitel-kihelyezésének nagy része az év utolsó hónapjaiban realizálódik; a november havi eredmények alapján, 2007-ben is ez a tendencia várható, teszi hozzá Soós.
A pénzintézetek úgy látják, hogy számos család jellemzően a tartós fogyasztási cikkek, azon belül a szórakoztató elektronikai termékek vásárlását erre az időszakra időzíti. Ugyanakkor a BB-nél azzal szembesültek az elmúlt néhány hét igényléseit átvizsgálva, hogy az ügyfelek karácsonyra időzítették a nagyobb összegű termékek vásárlását. Így elmondható, hogy idén az előző évekhez képest alacsonyabb a kimondottan karácsonyi ajándékok aránya.
Slágertermékek
A Cetelem tapasztalatai szerint a karácsonyi időszak leginkább a műszaki piacon generál kiugró forgalmat, bár a bútorpiacon is kiemelt időszaknak számít. A korábbi gyakorlattal szemben a barkácspiacon kevésbé figyelhető meg számottevő forgalomemelkedés. A műszaki kereskedelemben jellemzően a szórakoztató elektronikai termékek forgalma emelkedik leginkább. Az elmúlt időszakban elindult tendenciának megfelelően az új technológiát képviselő (plazma, LCD) televíziók illetve navigációs eszközök az időszak slágertermékei.
A BB-nél idén is a megszokott fehér áruk, azaz mosógépek, hűtők, stb. jelentik az igénylések legnagyobb részét. Népszerűek még az LCD illetve plazma TV-k, és a számítástechnikai berendezések, ezen belül főleg a laptopok, azonban megugrott a kereslet a bútorok terén is. A Credigen Banknál igényelt és finanszírozott hitelszerződések elemzésekor megállapítható, hogy ügyfeleik műszaki termékek, számítástechnikai eszközök, laptopok, digitális fényképezőgépek, mobiltelefonos és bútor vásárlása esetén veszik igénybe a szolgáltatást. De az utóbbi évek slágerterméke a plazma és LCD televíziók, házimozi rendszerek és ehhez kapcsolódó eszközök finanszírozása volt.
Egy év felett a futamidő
Ami a hitelek értékét illeti, a Cetelemnél azt tapasztalták, hogy mivel a tartós fogyasztási cikkek ára folyamatosan csökken, így a hitelek fajlagos érteke is alacsonyabb. A BB-nél azt tapasztalták, hogy az elmúlt év azonos időszakához képest 5 százalékkal nőtt az áruhitelt igénybe vevő ügyfelek száma, ugyanekkora mértékben csökkent azonban az átlagos hitelösszeg. A hitelkihelyezés összegében ez gyakorlatilag stagnálást jelent.
A Cetelem információ alapján az átlagos futamidő évről évre csökken, jelenleg kb. 14 hónap. A BB nem közöl pontos számokat ám azt látják, hogy az ügyfelek szívesen választanak olyan hitelkonstrukciókat, amelyek hosszabb futamidő esetén kedvező kamatot biztosítanak, hiszen a havi törlesztőrészletek alacsonyabbak, és így kevésbé terhelik meg a háztartásokat. A Credigen Bank által finanszírozott áruhitel igénylések esetében az átlag futamidő 18 hónap körül alakult 2007-ban. A Credigen kimutatásai alapján az átlag hitelösszeg 2007. első félévében 100 000 forint körül alakult, a vételár átlagosan 120 000 forint volt.
