A Napi Gazdaság cikke
Az MSZP-frakció tegnap csaknem ötórás tanácskozást követően több mint 130 módosító indítványt fogalmazott meg a parlament előtt lévő, egészségpénztárakról szóló törvénytervezet kapcsán - értesült lapunk. A változtatások mintegy 80 százalékát kisebb pontosítások, finomítások teszik ki. Egyebek mellett a nagyobbik koalíciós párt a törvény szövegében az igazgatósági tagoknál kizáró tényezőként sorolná fel a büntetett előéletet. A jogszabálytervezet jelenlegi formájában ugyanis több kizáró feltételt is megfogalmaznak, ám ezek között a priusz nincs nevesítve.
Számos ehhez hasonló hiánypótlás szerepel a módosítások között, ám az indítványok körülbelül ötöde a törvénytervezet olyan elemeit érinti, amelyekről az SZDSZ többször is kijelentette: nem hajlandó finomítani. Ilyen neuralgikus pont például a menedzsmentjogok kérdése. A szocialisták kitartanak eredeti álláspontjuk mellett, miszerint a kisebbségi tulajdonosok részesedésük arányában érvényesíthessék akaratukat a pénztárak működtetésében. Az MSZP szerint a menedzsmentjogok kérdése nem feltétlenül az igazgatóság összetételének függvénye, hiszen az igazi, nagy döntések operatív szinten születnek, itt kell szigorúan szabályozni a beleszólási jogokat.
Úgy tudni, az MSZP mind a licit során befolyó, mind a fejkvóta formájában kiáramló pénzeket is a jogszabálytervezetben meghatározottaknál erősebben kontrollálná. Törvényben tiltaná, hogy az esetleges pénztári nyereséget bármi módon külföldre lehessen vinni. Ennek a tervezetben nincs akadálya, hiszen nemzetközi pályázaton hirdetik meg a régiókat, így bármely külföldi befektető tulajdonrészt szerezhet a pénztárakban, ám a profit későbbi felhasználásáról nem rendelkezik részletesen a javaslat.
Szocialista forrásaink szerint a módosító indítványok között több is azt célozza, hogy törvényi garancia legyen az ágazati bevételek egészségügyi fejlesztésére, vagyis arra, hogy a licitálásból várt, immár 2-300 milliárd forintra becsült összeget a kabinet ne a költségvetési hiány pótlására fordítsa. A lapunknak név nélkül nyilatkozó kormánypárti politikusok szerint napról napra nő annak az esélye, hogy a decemberi végszavazáson megbukik a társadalombiztosítás átalakítását célzó törvényjavaslat. Az MSZP-frakción belül 20-30 képviselő van, aki többször is jelezte: nem ért egyet a koalíciós javaslattal. Úgy tudni, több „forgatókönyv” is van a tervezet megvétózására.
