BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mi lesz a kórházakkal? (részletes)

Még nem tudni, hány egészségügyi ellátó működési formáját változtatják meg. Az ezt szorgalmazó fideszes felhívásra nem minden ellenzéki vezetésű önkormányzat reagált, voltak viszont olyanok is, ahol kormánypárti képviselők kezdeményezték a helyi kórház gazdasági társasággá történő átalakítását.

2007. július 10. kedd, 07:44

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A NAPI Gazdaság cikke.

Nincs még összesített adat arról, hogy mely egészségügyi intézményeket működtetnek a jövőben gazdasági társaságként. Korábban Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke jelentette be, hogy a pártja által irányított önkormányzatok július 1-jétől átszervezik a kórházaikat, de a szolgáltatók többségénél még nem kezdték meg az eljárást. A legnagyobb ellenzéki pártnál ugyanakkor hangsúlyozzák: a gazdasági társasággá való alakítás nem kötelező, erről helyi szinten kell dönteni. Több önkormányzat, például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és Vas megyei már évekkel ezelőtt - vagyis a mostani reformtörekvéseket, illetve az ellenzéki felszólítást megelőzve - fontolóra vette, hogy nonprofit gazdasági társasággá alakítja kórházát. Az egészségügyi intézményeket tulajdonló és működtető helyhatóságok jellemzően a költséghatékonysággal indokolták a változtatási szándékot. Hivatalos döntés még alig-alig született, de számos önkormányzat képviselő-testülete tárgyalta már az esetleges átszervezés ügyét.

Sajátos helyzet alakult ki Szombathelyen, ahol a kormánypárti vezetés vitatja a Vas megyei önkormányzat közelmúltban hozott döntését, miszerint a Markusovszky Kórház gazdasági társaságként működjön. A megyei jogú város önkormányzata korábban többször jelezte szándékát a megyei kórház közös működtetésére, ám ezt az ajánlatot a megye elutasította. Mindezek után az intézmény neve szeptembertől Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt., egyszemélyi tulajdonosa pedig a Vas megyei önkormányzat lesz.

Debrecenben - mint arról lapunk korábban beszámolt - az ország egyik legnagyobb fekvőbeteg-ellátója, a Kenézy Gyula Kórház decembertől kft. formájában működik tovább. Az erről szóló előterjesztést a napokban fogadta el az intézmény fenntartója, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés - a döntést az ellenzékben lévő szocialista városatyák is támogatták. Az átalakulást követően a társaság nem részesül azonnal központi finanszírozásban, ebben az átmeneti időszakban a kórház hitelből működik majd. Úgy tudjuk, noha a dolgozók közalkalmazotti státusa értelemszerűen megszűnik, a Kenézy kórház összes alkalmazottja ugyanazokban az egyéb juttatásokban részesül majd, mint korábban. Ráadásul az átalakuló intézményben kötelezettséget vállaltak arra, hogy mindenkit átvesznek, aki november 30-án érvényes munkaszerződéssel rendelkezik.

Budapesten a Schöpf-Mérei Kórház volt az első, amely működési formáját gazdasági társasággá változtatta: az intézmény több éve eredményesen működik közhasznú társaságként - tudtuk meg Garamvölgyi György főigazgatótól. Jelenleg átmeneti állapotban van a kórház, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis határozatot fogadott el a százszázalékos önkormányzati tulajdonrész eladásáról, ám a pályázatot még nem írták ki. A kétszeres Budapestért-díjas intézményben most csak a járóbeteg-ellátást finanszírozza az egészségbiztosító, a fekvőbetegkasszából finanszírozandó vizsgálatokért és beavatkozásokért a betegeknek térítési díjat kell fizetniük, meghatározott ára van például a genetikai vizsgálatoknak és a szülésnek is. A főigazgató hangsúlyozta: igaz, hogy náluk már nem ingyenes a szülés, ám - az egészségbiztosítóval ellentétben - ugyanannyiba kerül akkor is, ha császármetszést végeznek. Az intézmény vezetője bízik abban, hogy a dolgozóké maradhat a nagy múltú kórház, így optimistán indulnak a Fővárosi Önkormányzat által vélhetően ősszel kiírandó pályázaton. Jóllehet főként gazdaságossági okokkal magyarázzák a működési forma megváltoztatását, mégis akad olyan szolgáltató, amely csaknem nullszaldósan válik gazdasági társasággá.

Lapunk értesülései szerint a XVIII. kerületi egészségügyi szolgáltatót hamarosan kft.-vé alakítja az önkormányzat, vezetői posztjára pedig várhatóan Regős János alpolgármestert nevezik ki. A váltás indokaként a pénzügyi nehézségek aligha hozhatók fel, hiszen a szolgáltatónak nincs jelentős adóssága. Úgy tudjuk, a csaknem 1,5 milliárd forintos éves bevétellel rendelkező és több mint 320 főt foglalkoztató rendelőintézet a jövőben egy hárommillió forintos törzstőkével bejegyzett társaságként működik. A héttagú felügyelő­bi­zottság évi működési költsége számítások szerint meghaladja a tízmillió forintot. Az egyelőre kérdéses, hogy a minimális törzstőkéjű intézménnyel mely társaság fog felelősségbiztosítást kötni az esetleges műhibaperek kapcsán kifizetendő összegek fedezetére. Ez minden újonnan átalakult egészségügyi szolgáltatónál gondot okozhat, hiszen a tisztiorvosi szolgálat a kötelező minimumfeltételek közé sorolja a biztosítás meglétét - a biztosítók viszont nem szívesen szerződnek egy néhány millió forintos tőkével bejegyzett céggel.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet