A NAPI Gazdaság cikke
Jelenleg úgy készülnek, hogy az SZDSZ által legutóbb céldátumként jelölt június 25-ére megszületik a két párt közös javaslata. Miután a szakértői egyeztetések véget értek az utóbbi hetekben, ismét politikai szinten vitáznak a koalíciós képviselők.
Úgy tudni, már csak az államreform-bizottság modellje és a kormányfő nemrégiben közzétett javaslata maradt versenyben, az SZDSZ vegyes koncepciójáról most szó sem esik. (Ez is a több hete tartó intenzív tárgyalássorozat finisét jelezheti.) A bizottság Draskovics Tibor nevével fémjelzett elképzelésének részletei mindmáig ismeretlenek, csak annyi bizonyos, hogy a kormányfő javaslatával szemben nem hét, hanem csak öt ellátásszervező felelne a finanszírozásért. Akárcsak a Gyurcsány Ferenc által minap ismertetett modellben, itt is 51 százalékos maradna az állami tulajdon. Némi eltérés a két javaslat között, hogy a kormányfő egy állami biztosítót és több pénztárat tart szükségesnek, az államreform-bizottság tervében viszont öt országos szinten is versengő biztosító szerepel.
Az SZDSZ vezetésű Egészségügyi Minisztériumban hivatalosan nem véleményezik egyik javaslatot sem, indoklásuk szerint ez nem feladatuk. Értesüléseink szerint azonban a szaktárca komoly előrelépésként értékeli azt, hogy mindkét elképzelésben végre helyet és szerepet kaptak az üzleti biztosítók. A magántársaságok „beengedését” következetesen elutasító Schvarcz Tibor lapunknak azt mondta: számára is elfogadható az egészségbiztosító regionális felosztása. Az országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke nem reagált a magántőke 49 százalékos jelenlétét firtató kérdésünkre. A társadalombiztosítási rendszer átalakítása az ágazat egészét érintő reformnak a legérzékenyebb és – minden bizonnyal – a legnagyobb horderejű eleme. Szakértők szerint hibás volt a sorrend, mert a kórházi struktúraátalakítással meg kellett volna várni a biztosítási reformot.
Az ellenzéki szakpolitikusok változatlanul állítják: szinte mindegy, hogy hova és milyen arányban engedik piacra lépni a profitérdekelt biztosítókat, azok – trójai faló módjára – előbb-utóbb országos szintre terjesztik ki a hatáskörüket, megbontva ezzel az egységes kockázatközösséget.
Az ágazat átalakítását népszerűsítendő és indokoltságát magyarázandó, Horváth Ágnes szakminiszter a napokban országos nagyvizitbe kezdett. Az októberig tervezett kórházlátogatások célja, hogy az érintettekkel való találkozások alkalmával valós képet kapjon a tárca a megkezdett folyamatok végrehajtását, illetve hatását illetően.
