BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy hivatalban a kárpótlás és az áldozat-segítés

A Központi Kárrendezési Hivatal január 1-től beolvad az újonnan létrejövő Igazságügyi Hivatalba - jelentette be Petrétei József, az Igazságügyi Minisztérium (IM) vezetője.

2005. december 13. kedd, 14:44

A miniszter hozzátette, az új hivatal, ami az IM dekoncentrált szerve lesz, négy területen (kárpótlás, pártfogó-felügyelet, jogi segítségnyújtás, illetve áldozat-segítés és állami kárenyhítés) működik majd. A változással nem hoznak létre új státuszokat, a meglévő dolgozók átcsoportosításával, ha szükséges, átképzésével áll fel a hivatal. A 800 fős létszámból 180-an foglalkoznak majd a kárpótlással.

A mai sajtótájékoztatón elhangzott: a végéhez közeledik a személyi és vagyoni kárpótlási folyamat. Ennek 15 éve alatt közel hárommillió határozat született kárpótlási ügyben, aminek keretében több mint 142 milliárd forint értékben fizettek ki kárpótlási jegyet és utalványt. Az egyszeri forintkifizetések 22,5 milliárd forintot tettek ki. Termőföld árverésből 26 685-öt tartottak, immár csak 113 árverés van hátra. Az összesen elárverezett 2,1 millió hektár föld teljes aranykorona-értéke meghaladja a 39 milliót, s 759 ezren jutottak tulajdonhoz.

Molnár Annamária
Molnár Annamária

Ez is érdekelhet