Draskovics Tibor újságíróknak elmondta, hogy a közeli napokban találkozhat Jean-Claude Trichet-vel, az Európai Központi Bank elnökével. A megbeszélésen jegybanktörvény-módosítására benyújtott javaslatról tárgyalnak majd. A pénzügyminiszter nem számít arra, hogy jelentős változtatásokat kérne Trichet, de mint mondta, a kormány csak a megbeszélést követően alakítja ki végső álláspontját a javaslatról. (A parlament előtt lévő kormánypárti képviselői javaslat a korábbi tervekkel ellentétben nem 11, hanem 13 főre emelné a Monetáris Tanács tagjainak létszámát úgy, hogy a két alelnök - mandátuma lejártáig - a helyén maradna. Az eredeti elképzelés szerint 11 főből 5-öt a kormány delegálna.)
